Különleges autók, egyedi történettel Keszthelyen (zaol.hu)

Különleges oldalról mutatja be a veterán járműveket a keszthelyi Kovács Bálint. A gyűjtő úgy véli: a legtöbb autós és videós portál itthon többet foglalkozik műszaki adatokkal, és kevesebb energiát fektet a művészeti részbe, hogy ezeket úgy mutassa be, hogy az nemtől és kortól függetlenül vonzó legyen. Éppen ezért új projektjének célja nem más, mint a történelmünk részét képező autócsodák szélesebb körű megismertetése.

Ha elmész egy kiállításra, a saját szemeddel látod azt az autót, amit éppen kivitt az adott tulaj, azonban ha az ő szemével látnád szeretett autóját biztos, hogy sokkal vonzóbb lenne az egész autós, motoros kultúra. Én megpróbálom sokszínűen tálalni ezt a világot – fogalmazott a zaol.hu-nak Kovács Bálint.

Kifejtette: a munkája miatt abban a szerencsés helyzetben van, hogy megvannak a kapcsolatai tehetséges fiatal művészekhez. Vegyük például Halász Gábor barátomat. Rendkívül tehetséges fotósnak tartom, aki történetesen szintén rajong az öreg gépekért, így adta magát egy sorozat a Zaporozseccel és róla – fogalmazott.  Aztán jött egy sorozat a Warszawával, később egy a Csepellel, majd jött a Pobeda és így szépen sorban az egész családi gyűjtemény. Ez adta a Gehilio’s Garage alapját. A filmek talán egy kicsit túlzott szeretete és a kereskedelmi tévénél eltöltött több, mint öt év munka egyfajta rendezői látásmóddal is felvértezte. A beállításokat, a videókat felügyeli, az ötletei alapján folyik a munka, azonban hisz a művészi szabadságban és olyan embereket választ egy-egy projektre, akiknek a látásmódja közel áll hozzá és nem utolsó sorban szereti is ezeket a gépeket. Így tehát aki a Gehilio’s Garage oldalára téved, úgy láthatja az öreg gépeket ahogy egy sokoldalú Zaporozsec tulajdonos látja azokat. Úgy gondolom erre vevő a fiatal generáció is. Misszióm pedig, hogy ismerjék is meg ezeket a remek gépeket, hiszen a történelmünk részét képezik – fogalmazott a keszthelyi művész.

Beszélt arról is, hogy  ahogy az autókra, úgy Keszthely városára is gondos művészszemek figyelnek. Szeretné Keszthelyt minél jobb színben feltüntetni.  Az impozáns környezetet fel tudom használni a videóimban. Alapvetően bázisa lesz a projektnek – emelte ki a zaol.hu-nak adott interjúban.