Közérdekű adatigénylésére sem árulták el, mit remél az állam a sármelléki reptér 2,2 milliárdos fejlesztésétől (telex.hu)

2,2 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre a sármelléki repülőtéren. A tervek szerint ebből az összegből megújul a futópálya és a gurulóút, lecserélik a műszeres leszállító rendszert (ILS), fejlesztik a forgalmi előtér térvilágítását, átalakítják az utasforgalmi épületet, energiahatékony fényforrásokat telepítenek, valamint megújítják a terminál hűtő-, fűtő- és légcserélő rendszerét – írta a Népszava cikke alapján a telex.hu.

 

Az Átlátszó márciusban írt arról, hogy két kormányközeli cég, a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV Építőpari Zrt., valamint a Paár Attila érdekeltségébe tartozó West Hungária Bau Kft. (WHB) között dőlt el, hogy ki fejlesztheti tovább a Hévíz-Balaton Airport létesítményeit. Végül a WHB nyert nettó 2,2 milliárdos ajánlattal, a munkálatokat a reptér folyamatos működése mellett kell elvégezniük.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tíz évvel ezelőtt még 28 ezres forgalmat ért el a reptér, az elmúlt évben viszont csak 4 ezer utas fordult meg itt. A kereskedelmi, utasokat szállító járatok száma a 2010-es évek közepén még 250 és 325 között volt, míg tavaly csupán 34 ilyen gép szállt le a reptéren. A jelentős visszaesésben szerepet játszott a koronavírus-járvány, valamint az, hogy az orosz-ukrán háború miatt leállították az orosz charterjáratokat. Próbálkoztak nyugati járatokat is a reptérre hozni, de a Wizz Air dortmundi járata csak pár hónapot élt meg 2022-ben.

A szerény forgalom ismeretében nem meglepő, hogy az elmúlt években csak csekély nyereséget ért el a repülőtér: 2018-ban 1,75 millió, 2019-ben 541 ezer, 2020-ban 91 ezer, 2021-ben 2,67 millió, míg 2022-ben 17,2 millió forintos adózott eredményt könyvelhettek el.

A sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos részesedése 2020 végén került az állam tulajdonába. Az állam 114 millió forintért vette meg a cég 90 százalékos tulajdonrészét, míg Hévíz Város Önkormányzata megtartotta eddigi 10 százalékos részesedését a társaságban – írja a telex.hu.