Közepesen rossz forgatókönyvvel készül Balatonalmádi (veol.hu)

Balatonalmádiban a veszélyhelyzet kihirdetése után költségvetési és pandémiás okokból minden nyári rendezvényt töröltek. A nyár idén a megszokottól eltérően zajlik majd, de igyekezni fognak a helyi lakosoknak és a látogatóknak is programalternatívákat kínálni a törvény adta keretek között.

Mindenkinek nehéz volt az elmúlt néhány hónap, de együttműködő volt a lakosság, tudomásul vették, hogy a korlátozó intézkedések az egészség védelme érdekében születtek – mondta el a veol.hu-nak Kepli Lajos polgármester.

Kifejtette: márciusban és áprilisban még nem lehetett látni, hogy mennyire fog eldurvulni a járvány, és utólag több intézkedés is indokolatlannak tűnhet, de abban a helyzetben szükség volt rájuk. Ilyenek voltak a közterület lezárások, illetve a piac látogatási rendjének változása, amit azért néhányan nehezebben viseltek. Május második felében az enyhítésekkel nagyon megkönnyebbült mindenki, és a június már kicsit felszabadultabban telik.

Beszélt arról is, hogy több forgatókönyvük is volt már, most egy közepesen rosszal számolnak. Kiesik 35 millió forintnyi gépjárműadó és az idegenforgalmi adó 67 millió forintja, illetve az utána járó állami támogatás is. Ha érvényben maradnak a strandokra vonatkozó korlátozások – azaz kevesebb ember mehet be -, akkor mindennel együtt körülbelül 300 millió forint bevételkieséssel számolnak. Ehhez faragták hozzá a költségvetés másik oldalát, hogy az egyensúly megmaradjon. Átnézték a tételeket, és halasztható felújításokat, támogatásokat vettek ki, csökkentettek, ahol lehetett és így tettek az intézményeik is a saját költségvetésükkel – tette hozzá Kepli Lajos.

Abban bíznak, hogy a céltartalékban hagyott összeg végül felhasználható lesz, és mégsem lesz ekkora a bevételkiesés. Ez leginkább a strandolók számától, a kiadható strandbelépők mennyiségétől függ. Ha mégsem kell a strandokon korlátozni, akkor még egy jó szezon is lehet. Persze még közbeszólhat az időjárás is, de bíznak benne, hogy sokan választják majd a belföldi nyaralást.

“Reméljük, hogy ha lesz is második járványhullám, akkor az még enyhébb lesz. Bízunk benne, hogy az oktatás szeptembertől a hagyományos formában folytatódik, mert a szülőket nagyon megviselte a gyerekekkel az otthoni tanulás. Azt megtanultuk, hogy egy ilyen helyzet bármikor jöhet, amikor különleges intézkedéseket kell hozni és erre pénzügyi alapot érdemes lenne elkülöníteni. Kialakult egy új életmód, amiből sokat tanultunk: például a home office-ról, aminek megteremtettük a feltételeit azoknál a munkaköröknél, ahol lehetett. Kialakult egyfajta veszélyhelyzeti protokoll, hogy kik azok, akiket azonnal mozgósítani kell, és milyen intézkedéseket tudunk hozni. Megtanultuk, és reméljük, többször nem kell majd használni ezeket” – fogalmazott Kepli Lajos.