Idén február 22-re hirdették meg a Tihany és Szántódi közötti vízterületen zajló sporteseményt. A mostani lehűlés azonban keresztülhúzhatja a Téli Balaton-átúszás szervezőinek számítását, és csúszhat az időpont. A víz hőmérsékletének ugyanis el kell érnie az 5 fokot – írja a sonline.hu.
Idén is megrendezik a Téli Balaton-átúszást, melyen több mint 100 résztvevőre számítanak. A kijelölt időpontot azonban jelentősen befolyásolja az a hidegfront, amely éjszakánként lehűti a tó vizét.
A Téli Balaton-átúszás halasztásáról közleményt adnak ki
– A versenyhez legalább 5 fokos vízhőmérséklet szükséges, emellett fontos, hogy ne legyen erős szél, és a látási viszonyok is megfelelően alakuljanak. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, az eseményt akár egy héttel is elhalaszthatjuk, azaz esetleg március 1-re csúszhat a rendezvény. Erről azonban jövő hétfőn, vagy kedden döntünk, és adunk ki róla hivatalos közleményt – mondta Pesti Balázs főszervező, a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület vezetője.
A minitávokra bárki jelentkezhet
A Téli Balaton-átúszás harmad (417 méter), fél (625 méter) és teljes (1250 méter) távján csak kvalifikált sportolók indulhatnak. A teljes távot úszók Szántódról belépve a Balaton vizébe átúsznak Tihanyba. A fél- és harmadtávosok pedig úszópontonokról indulnak, ahová hajók szállítják őket. A rendezők tavaly óta adnak lehetőséget mini távok (200, 100 és 50 méter) teljesítésére is, amelyeket nem kötnek kvalifikációhoz. A minitávokra akár a helyszínen is lehet nevezni.
400 embert csalogathat a rendezvény
– A különböző távokra előzetesen 140 fő regisztrált, a teljes távon pedig közel 50 úszóval számolunk. A hétvégén még rendezünk egy kvalifikációs úszást a Lupa-tavon, ahol még további indulók jöhetnek számításba, de bármi közbejöhet. Nyilván lesznek olyanok is, akik lemondják a megmérettetést, de idén jóval több emberre számítunk, mint tavaly. A kísérőkkel együtt akár 400 ember is összejöhet a rendezvény tihanyi révnél kijelölt központjában – mérlegelte a résztvevők számát a főszervező.
Világcsúcstartó magyar úszó
Pesti Balázs szerint a rendezvény egy olyan közösségi esemény, ahol az úszók nem egymás ellen versenyeznek, hanem saját határaikat feszegetik. Az esemény népszerűsége rohamosan nő, amely a jegesúszás egyre növekvő népszerűségének és a médiaérdeklődésnek köszönhető.
A jegesúszás egyre több embert vonz Magyarországon, amelyben szerepet játszik az I. Magyar Jegesúszó Országos Bajnokság megrendezése a budakalászi Lupa-tavon, ahol hatsávos „medencét” telepítettünk közösségi összefogásból, és közel 90 nagyon jó úszó nevezett. Az olaszországi Molvenoban rendezett Jegesúszó Világbajnokságon pedig 13 sportolónk vett részt. Óriási eredmény született, hiszen Bakony-Sallai Ágnes 50 m pillangón világcsúcsot állított fel
– mondta Pesti Balázs a sonline.hu-nak, aki hozzátette, a Téli Balaton-átúszás természetesen nem verseny, inkább szabadidős rendezvény. De látszik, hogy egyre több ember kap kedvet a hidegvízi sportokhoz.