Több száz millió forintos fejlesztések valósulnak meg idén a településen. Ugyanakkor szeretnék Alsóörs arculatát, a falusias jelleget továbbra is megtartani, amellett, hogy a turizmus a húzóágazat – hangsúlyozta Hebling Zsolt polgármester, aki szerint az egyik legfontosabb cél továbbra is a közösségfejlesztés.
Már javában folynak a munkálatok a Merse-parkban, ahol a szorgos munkáskezek térköveket helyeznek le, ezzel is igényesebbé téve a sok ember által látogatott parkot. A település első embere büszkén mondja, hogy tíz sikeres pályázatuk van, melyet a 2019-es esztendőben kell megvalósítaniuk vagy elkezdeniük. A legnagyobb volumenű beruházás a Veszprém-Felsőörs-Alsóörs kerékpárút, melynek költsége megközelíti a 400 millió forintot. A Varázserdő projekt szintén idén valósul meg, mintegy 300 millió forintból. A két sikeres TOP-os pályázat után további beruházásokról tesz említést Hebling Zsolt polgármester.
– Az óvoda konyhájának a fejlesztésére szintén kaptunk állami forrást. Az engedélyezési terv már meg van, jelenleg a kivitelezési terven dolgoznak a szakemberek. A 32 millió forintos támogatáshoz, hozzávetőlegesen az önkormányzatnak is ennyit kell majd hozzátennie, de erre nem sajnáljuk a pénzt, mert egy európai normáknak megfelelő, minden igényt kielégítő konyhánk lesz, amely ellátja gyermekeinket és a szociális étkezőket is. Folytatjuk az Endrődi utca járdájának a további felújítását, a postától egészen a Szabadság térig a belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően.
Régi elképzelés, hogy az ófaluban tájházat alakítanának ki. Most a gazdasági épületre nyertek 12 millió forintos pályázati összeget. A Sirály park fejlesztésére a Balaton Fejlesztési Tanácstól 15 millió forint támogatást kapott Alsóörs, melyhez ugyanennyit kívánnak a költségvetésből hozzátenni. Nyárra szeretnék elérni, hogy a strand mellett egy igényes park létesüljön. Munkagépek beszerzésére is sikeresen pályáztak, ráadásul idén is kiadnak több könyvet, az egyiket nevezetesen a méltán híres Alsóörsi Csipkeműhelyről.
-Szerencsére Alsóörsön sok játszótér van, melyeket a gyerekek ki is használnak, de egy Leader-pályázatban bízva, újabb játszóteret építenénk a May János utca melletti zöldfelületen. Minderre azért van szükség, mert ott gomba módra szaporodnak a házak. Egy térségi pályázatnak köszönhetően pedig kajak-kenu sportágat alakítanánk ki. Ugyanakkor vannak még függőben lévő pályázataink, és ha azok is sikeresek lesznek, akkor elmondhatjuk, hogy közel egymilliárd forintos fejlesztések valósulnak meg idén Alsóörsön – idézi Hebling Zsolt polgármester szavait a balaton.vehir.hu.