Operatív törzs: március 29-ig érvényben maradnak a korlátozások (MTI)

Március 29-ig érvényben maradnak a korlátozó intézkedések, a rendőrség szigorúan ellenőrzi a járványügyi szabályok betartását – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert álhírnek mondta, hogy egyes vállalatok, így például az Auchan Magyarország részére soron kívül biztosítják az oltást. Az oltásokkal kapcsolatos döntések az operatív törzs és az országos oltási munkacsoport hatáskörébe tartoznak, ilyen döntést pedig egyik sem hozott – jelentette ki. “Ezúton kérjük a médiumokat, hogy hiteles és ellenőrzött információkat tegyenek közzé!” – tette hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző hétvégéhez képest is jelentősen nőtt a szabályszegések száma, holott a koronavírus-járvány harmadik hullámában különösen fontos a maszkviselésre, távolságtartásra vonatkozó előírások betartása. A szigorított védelmi intézkedések értelmében minden közterületen kötelező maszkot viselni – hangsúlyozta.

Kiss Róbert közölte: a hétvégén 1950 ember ellen intézkedtek a maszkviselés szabályainak megsértése miatt a rendőrök, szeptember 21. óta pedig 36 999 ilyen rendőri intézkedés volt. A közterületen 1837, a tömegközlekedésben 46, az üzletekben, bevásárlóközpontokban pedig 67 ember ellen intézkedtek a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt.

A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 986 rendőri intézkedés történt. Ebből 303 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 683-ban pedig az üzletek korlátozott nyitvatartásának, illetve az üzletekben való tartózkodás szabályait nem tartották be.

A hétvégén vendéglátóhelyeken 12 emberrel és két üzemeltetővel szemben léptek fel a szabályok be nem tartása miatt.
Az elmúlt három napon Szentendrén egy kávézót, Nyíregyházán egy presszót, a Somogy megyei Babócsán egy büfét zárattak be ideiglenesen, mert a tiltás ellenére nyitva voltak és vendégeket fogadtak.