Kopár István: „a tibeti szerzetesek élhetnek át hasonlót” (balatonfured.hu)

Kopár István negyedik helyen ért célba a Golden Globe Race szólóvitorlás földkerülő versenyen – magyar támogatás hiányában külföldi színekben. A 18 elrajtolt hajóból mindössze csak öt tudta teljesíteni a távot. Az első magyar szóló földkerülő vitorlázó ezúttal 263 napot töltött a vízen, műszaki hibák és vízkárok miatt nagy részét teljes elszigeteltségben. „Meditációs helyzet ez, a tibeti szerzetesek élhetnek át hasonlót”- fogalmazott a balatonfüredi közönségtalálkozón, ahol arról is beszámolt, hogy ilyen lehetetlen időjárási körülményekkel korábbi útjain soha nem találkozott.

A verseny tradicionális korlátozásai miatt csak az 1968-ban is elérhető eszközöket lehetett használni, így semmilyen modern vitorlázatot, se elektromos navigációs eszközöket, se gps-t nem használhattak a versenyzők, de időjárás előrejelzést sem kaptak.
A vitorlázó nem magyar lobogó alatt versenyzett, amire eddig még nem volt példa. Mint megjegyezte, több kísérletet is tett, de Magyarországról semmilyen támogatást nem kapott a versenyen való induláshoz.

Édesapja hamvainak felét a Horn-fokra vitte, a másik fele a Balatonba kerül

Két kis urnát vitt magával az útra édesapja hamvaival, az egyiket szétszórta a Horn-foknál, a másikat körbevitte a Föld körül, és tervei szerint édesapja kedvenc hajójának a Kelénnek a fedélzetéről szórja majd a Balatonba.

Március 21-én ért partot a vitorlázó, aki a zsúfolásig telt füredi Vitorlásmúzeumban tartott élménybeszámolót.
– A verseny kezdete után egy hónappal a mezőny végén kullogtam, ami valósággal sokkolt engem. Csalódott voltam és rendkívül kimerült, mert különböző technikai problémák miatt rengeteget kormányoztam kézzel. Nagyon elkeseredett voltam, de az egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladom a versenyt. A támogatóim között volt például nyugdíjas, és egyetemista, akik a kevés félretett pénzükből igyekeztek nekem segíteni, szóval egyszerűen nem szállhattam ki ebből a hajóból. Igyekeztem megjavítani a problémákat, kaptam is egy 24 órás büntetést, majd következett az Indiai-óceán, ahol sorra dőltek ki a versenyzők, ekkor már nagyobb kedvem volt a versenyzéshez.

(Fotó: balatonfured.hu)

Az első két helyre nem volt esélye

Kopár István tisztában volt azzal, hogy az első két hely megszerzésére szinte semmi esélye sincs. Egyrészt kiváló vitorlázókról van szó, a végül győztes Jean-Luc Van den Heede nagyon tapasztalt és rendkívül tehetséges, de kár lenne elhallgatni, hogy az anyagi lehetőségeikkel sem tudta felvenni a versenyt. A Rustler 36-osok sokkal gyorsabb hajók az ő Tradewind 35-ös Puffinjánál. A harmadik hely volt a cél, de ez a lehetőség pedig elúszott a szélkormány meghibásodása miatt.

– Éppen a reggeli készítéséhez készülődtem, amikor megborult a hajóm. Sajnos nyitva volt a kabin, 400 liter víz árasztott el, ez azzal járt, hogy szinte minden technikai eszközöm tönkrement. Innentől az egész úton csak venni tudtam a rádiómmal, adni nem. Szinte teljes elszigeteltségben vitorláztam. Volt egy második VHF rádióm, amivel legalább a közelembe kerülő hajókkal tudtam kommunikálni. De ez is tönkrement, mert egy madár az árbocról lekaszált mindent.

Vizes hálózsákba kellett lefeküdni minden nap

A vizesedés miatt megjelentek a penészgombák. Először a körmeimre ment át a gombafertőzés, borzasztóan néztek ki és akadályoztak a tevékenykedésben is, aztán egyre többet köhögtem, gondolom a tüdőmbe is jutott egy kis adag. De ennyivel megúsztam, volt még fogfájásom is, de azt a velem lévő antibiotikumokkal jól tudtam kezelni.
A legborzasztóbb az állandó fázás volt. Minden cucc vizes lesz, egyszerűen nincs lehetőség a kiszárításukra, a vizes hálózsákba kell lefeküdni minden nap. Ezt nem bírja az ember csak úgy, hogy magas kalóriatartalmú ételeket fogyaszt, én például rengeteget szalonnáztam.

Kérdésekre válaszolva Kopár István hosszasan magyarázta a vitorlázás technikai feltételeit, szó esett a tengerek és óceánok rendkívüli szennyezettségéről is, mint mondta, ennyi műanyagot még soha nem látott vízen. Beszélt arról is, hogy több évtizedes tengerhajózási tapasztalata ellenére ilyen kiszámíthatatlan és kezelhetetlen időjárással még nem találkozott.
Naponta hosszú órákat töltött a navigációval és az étkezéssel is, hiszen a viharos óceánon ez közel sem egyszerű – jegyezte meg. Muszáj naplót vezetni a vízen, különben elveszti az ember az időérzékelését – mondta, majd a több mint nyolc hónapos magányát firtató kérdésekre válaszolt.

– Gyönyörű a szólóvitorlázás, direkt és életszerű kapcsolatban vagy a természettel, a vízzel, a széllel, csak önmagadra számíthatsz. Hosszú heteken, hónapokon át csak a vizet láttam, csak magammal voltam, érdekes helyzet. Az ember ilyen körülmények között újraértékeli az életét. Nem nagyon tudok róla még beszélni, majd egyszer könyvben megírom. Igyekszem mostantól elviselhető ember lenni. Az biztos, hogy szerencsés alkat vagyok, fel tudtam idézni a barátaimat, szeretteimet, szinte beszélgettem velük – írja a balatonfured.hu.

Kopár István, az első magyar szóló földkerülő

A 2016-ban elhunyt Dr. Kopár István vitorlázónak, a balatoni hajózási társaság egykori vezetőjének, a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tagjának a fia.

Először 1990. június 29. és 1991. május 14. között kerülte meg a Földet egyetlen kikötéssel Salammbo nevű Balaton 31-es típusú vitorlásával úgy, hogy az út egy részén valósággal éhezett.

Több nemzetközi Föld-kerülő versenyen megmérette már magát. Számos díja között szerepel a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz- és az 1997-ben neki ítélt Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje. 1998-ban Balatonalmádi díszpolgárává avatták. Sok külföldi díjat is átvehetett, 1994-ben az exkluzív Cruising Club of America Blue Water kitüntetésre jelölték, 1994-ben a Slocum Society örökös tagjává választották. Több könyv szerzője. Külföldön él.