Könyvbemutató és lovas színház Sümegen (veol.hu)

A Jakab-napok hagyományos rendezvényeit július 30-a és augusztus 1-je között rendezik a püspöki palota és a Ramassetter-ház környékén – írja a veol.hu.

Az első napon, 30-án, pénte- ken 15 órakor a palota pincé- jében kiállítás nyílik Egy sümegi présház története címmel, a Hét vezér téren 16 óra- kor Akit a nép a szívébe zár címmel Túri Török Tibor szobrászművész köztéri szobrainak avatóünnepsége lesz.

A Ramassetter Látogatóközpont udvarán 17 órától Jazzfiestát rendeznek a Babos–Piller-duóval, Tóth Zoltán festőművész kiállítása nyílik, a vadászati tárlaton bemutatják a Marcal-forrásvidéket, és az érdeklődők beszélgethetnek a vadászéletről Bodrogi Gyulával, Farkas Bertalannal, Siklósi Kálmánnal. A Natúr Sümeg program házigazdája Egly Márk lesz.

Másnap a Hét vezér téren kilenctől vadászmisét tartanak, a művelődési központban borászati mesterkurzusok indulnak, a Lutra vadászboltban bemutatják A magyar vizsla és a Marcal-vidék vadászkultúrája című kötetet.

A Kisfaludy- emlékháznál levendulaudvar, kézműves-alkotóműhely nyílik 14 órakor, a Kisfaludy téren Evenita örömtánc lesz 15.30-tól, a Ramassetter Látogatóközpontban 16 órától a Kárpát-medence természetes borkészítői találkoznak és borkóstolót tartanak. A palotakertben vadpörköltfőző verseny indul 13 órakor, aztán játszik a város fúvószenekara, fellép a Varnyú Country együttes, 17 órakor ünnepi köszöntő és díjátadás lesz Reviczky Gábor színművész és a Broadway Táncegyüttes közreműködésével. A Cimbaliband koncertje és Péter Szabó Szilvia fellépése zárja a napot.

Vasárnap a palotakertben borkóstolót tartanak, térségi hastánc-, moderntánc-együttesek lépnek fel, zenél a White Stones Brass Band, az Anna and the Big Faces és Szabó Balázs Bandája. Este a várkert szabadtéri lovagi arénájában a Nemzeti Lovas Színház Szilaj című előadása lesz.