A háború óta figyeli a somogytúriakat. Mindent tud róluk, és mindent le is írt róluk könyvében Besenyei Jánosné. A hetvenhét éves asszony novelláiban az ötvenes évektől jelennek meg a falu igaz történetei, amiket először hét éve szedett csokorba. S még egy második kötetet is szívesen megírna folytatásként.
Besenyei Jánosné, lánykori nevén Vajda Vilma, az utókornak szánta könyvét, vagyis az abba leírt sorstörténeteket. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok képet kapjanak arról, hogy az 1950-es években hogyan éltek a somogytúriak. Boldogulásuk, küzdelmük, tragédiájuk, vagy éppen boldogságuk jelenik meg a lapokon.
– Kicsi a falu, fontos, hogy legalább a hír megmaradjon – mondta a sonline.hu-nak az 1941-es születésű, somogytúri írónő, aki apró gyermekkorától, vagyis a háborútól indította a történetcsokrot.
– Repülők húztak el felettünk 1944-ben. Csupán három éves voltam. Menekülnünk kellett. Kapolyra mentünk, aztán úgy adódott, hogy pont ott masíroztak az orosz katonák, ahol voltunk, itt Somogytúrnál meg semmi nem történt – mesélte Besenyei Jánosné. – Voltak katonák, akik elmaradoztak a többiektől. Somogytúron is volt kettő. Iván és Péter, akiket gyerekként a sapkájuk alapján különböztettünk meg a testvéremmel. Tréfából néha sapkát cseréltek… Akkoriban a falu másik végében laktunk – tette hozzá a könyv szerzője, aki eddig az összes történetet fejben tartotta.
– Mindenkiről, mindent tudtam. Kotnyeles kislány voltam, mindig, mindenhol ott voltam. Természetesen volt, akivel megbeszéltem, hogy írok róla, más pedig álnéven szerepel a könyvben, a története azonban teljesen igaz. Volt a faluban, akit beszerveztek a pártba, besúgó lett, nem szerettem volna, ha a gyerekei megtudják róla, ezért megváltoztattam a nevét – mondta Vilma néni, aki ott jártunkkor felolvasott könyvéből egy megható történetet a fia lováról.
– Aki olvasta, annak tetszett, ám a helybeliek nem igazán érdeklődnek iránta. Volt, aki tudja, hogy szerepel benne, mégsem nézte meg soha – mondta Vilma néni, aki a harmincnégyből néhány fejezetet a saját családjának szentelt. Azt mesélte, még mindig van írni valója: egy családtörténetben gondolkodik.
Egy véletlen
A kötetben helyet kaptak megható, vidám, és elgondolkodtató sorstörténetek is. Az, hogy kiadták, egy véletlennek köszönhető.
– A Demokrata hetilap előfizetőjeként évekkel ezelőtt részt vettem egy, az újság által szervezett kiránduláson, ahol összebarátkoztam Bencsik Gábor főszerkesztővel. Akkoriban könyvkiadással is foglalkoztak, így jelenhetett meg a somogytúriak története. Sokat segített hozzá a férjem, és az unokám. Ő gépelte le hosszú napokon keresztül a kézirataimat, amelynek minden betűje szó szerint jelent meg – mondta Besenyei Jánosné, aki egyértelműen fogalmaz, így könnyen érthetők sorai. Mégis úgy érzi, nem jutnak el mindenkihez szavai.