Komolyzene a zalai Balaton-parti kápolnákban (tvkeszthely.hu)

Hiánypótló rendezvénysorozatként hívták életre a Nyugat-balatoni Kápolna Koncerteket. Vonyarcvashegyen, Gyenesdiáson és Balatongyörökön csendülnek fel a komolyzenei dallamok szeptemberig. A program második állomása a gyenesdiási Havas Boldogasszony-kápolna volt, ahol barokk zenét hallhatott a közönség – írja a tvkeszthely.hu.

 

Egyebek közt Johann Sebastian Bach, Alessandro Marcello vagy Jacob van Eyck műveit is hallhatta a közönség a gyenesdiási koncerten. A művészek furulyán, orgonakísérettel játszották el a dallamokat. Erdei Máté és Tegyei Zoltán mellett cseh kolleganőjük, Julie Kucerová lépett fel. Mindannyiuknak van külföldi kötődésük, iskoláikat végezték ott. A formáció első alkalommal zenélt együtt, a hangverseny előtti napon tudtak csak közös próbát végezni.

A Nyugat-balatoni Kápolna Koncertek sorozat egy pályázat révén születhetett meg. Összesen hat hangversenyt tudnak a szervezők rendezni a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az apropót egy tavalyi vonyarcvashegyi koncertsorozat adta, ott merült fel, hogy nagyobb teret biztosíthatnának a komolyzenének.

„Az ötlet pedig abból származik, hogy itt a mi kis környékünkön, Gyenesdiástól Vonyarcvashegyen át egészen Balatongyörökig a speciális történelmi múltnak köszönhetően több kisebb kápolna helyezkedik el. Hat-hét kápolnáról beszélünk. Ezekben a kápolnákban zajlik rendszeresen művészeti, kulturális, zenei tevékenység, de összefogva, az egész egy szervezés alatt egy ilyen közös marketing kampányban még nem jelent meg. És ennek a rendezvénynek ez ad létjogosultságot, hogy hiánypótló módon három településen szervezünk koncerteket”

– osztotta meg a szervező Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, Osvald Bálint.

A jövőbeni cél az, hogy ne csak a nyári szezonban, hanem akár minden évszakban szervezhessenek komolyzenei előadásokat a környéken. A következő hangverseny most csütörtökön lesz Balatongyörökön, a Chanson Brass Zenekar előadásában. Azt követően a vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolnában  három koncert lesz. Fellép Bernáth Ferenc gitárművész, a Capella Énekegyüttes, valamint Andreszkij Judit és zenész barátai – a tvkeszthely.hu híradása szerint.