Kóbor János hamvainak egy része a Balatonba kerül (hvg.hu/blikk.hu)

Pénteken, a nyilvánosság kizárásával helyezték el az Omega-frontembere, Kóbor János hamvainak egy része a Szent István bazilikában. Hamarosan a Balatonnál is lesz egy gyászszertartás – írja a hvg.hu.

 

Kóbor János múlt decemberben halt meg, akkor már a televízióban is közvetített gyászszertartással elbúcsúztatták, ám a hamvak akkor még nem kerültek a megváltott urnahelyre.

Kóbor évekkel ezelőtt azt mondta, hogy ha meghalna, ne temessék el, a hamvait szórják a Balatonba.

„Tudom, tudtuk, hogy ő így akarná. Mégis kötelességünknek éreztük a családdal együtt, hogy ez a csodálatos zenész, a XX. század talán legnépszerűbb magyar énekese, méltó emlékhelyet is kapjon. Ezért lett és lesz két búcsúztató is. Mecky hamvainak egy része péntek délután immár végső nyughelyére került, méltó helyre, a legnagyobbak közé” – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega menedzsere.

Pénteken tehát a Szent István Bazilikában a lehető legszűkebb családi körben, még fotót sem készítve az eseményről, végső nyughelyére tették a zenész hamvainak egy részét. Akaratának megfelelően még hátra van a balatoni gyászszertartás, az aligai öbölben fogják hamarosan szétszórni a hamvai másik részét.

Kóbor János tavaly december 6-án, 78 évesen halt meg a koronavírus szövődményei miatt.