Klasszikus hajók versenye és veterán autók felvonulása a Balatonon

Immáron huszonnegyedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án, Tabu Kupa néven a klasszikus vitorláshajóknak szóló versenyt Balatonkenesén, amihez hagyományosan Old Timer autóstúra is társul. A Bujtor Istvánnak emléket állító regattát megelőző napon, vagyis pénteken a veterán járművek Alsóörs – Balatonfüred – Dörgicse – Tihany – Balatonkenese útvonalon haladnak majd – közölték a szervezők.

(Fotó: Tabu Team)

A programsorozat veterán autók felvonulásával, augusztus 19-én, pénteken kezdődik Alsóörsön, ahol egy rövid fogadással és megnyitóval kezdetét veszi a rendezvény. Ezután az autók Balatonfüred felé veszik az irányt, Bujtor István szobrához és itt egy közös megemlékezéssel és koszorúzással egybekötve beszédet mond Bóka István, Balatonfüred polgármestere, illetve dr. Kollár Lajos. A veterán autók felvonulnak a Balaton északi partján, Alsóörs, Balatonfüred, Dörgicse vonalán, majd a Balatonkenese felé tartó vissza úton kitérőt tesznek Tihanyba.

Dr. Kollár Lajos a Tabu Kupa főszervezője és ötletgazdája, a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöke a kezdetekről korábban a Vitorlázz Itthon-nak elmondta:  a ’80-as években Münchenben dolgozott és egy alkalommal kilátogatott a Starnbergi-tavon rendezett hasonló klasszikus hajók versenyére.

Nekünk, amikor a nyolcvanas években a vitorlázásban is az volt a sikk, hogy minél topisabb legyen az ember nekem rendkívül furcsa volt az az elegancia amivel ezt a versenyt megrendezték. Megfogott első pillanattól kezdve és eldöntöttem, hogy Magyarországon is megpróbálom ezt meghonosítani.

-fogalmazott. Elárulta, hogy amikor Tabu nevű hajója átkerült a kenesei kikötőbe, rögtön utána következő évben megszervezték az első Tabu Kupát. Ekkor jött az ötlet, hogy régi veterán autókat is szervezzenek a kikötőbe. Miután nagy volt a sikere, úgy döntöttek, hogy ez egy sorozat lesz. Minden évben augusztus 20-hoz legközelebb eső hétvégén szervezik meg a versenyt.

Elmondta az is, hogy korábban Bujtor István felesége Judit azzal kereste meg, hogy szeretne a színészlegenda emlékére – mivel élete szorosan összekötődött a vitorlázással – egy emlékversenyt.

Körbe néztem a versenynaptárban és gyakorlatilag új versenyt beiktatni szinte lehetetlen volt. Akkor felajánlottam Bujtor Juditnak azt, hogy a Tabu Kupa, a már meglévő, tradicionális hajók versenye legyen egyben Bujtor István emlékverseny is. Judit nagyon örült ennek a lehetőségnek és azóta így is fut, hogy Tabu Kupa – Bujtor István Emlékverseny. 

-mondta el dr Kollár Lajos.