Kitehetik a „megtelt” táblát – egyre többen élnek Balatonfenyvesen és Balatonmáriafürdőn is (sonline.hu)

Néhány somogyi településen az elmúlt évben tetőzött a lakosság száma. A Belügyminisztérium adatai szerint azonban a legtöbb somogyi településen majdnem négy évtizede folyamatosan csökken a lélekszám. Szennában, Zselicszentpálon, Igalban, Ságváron, Balatonmáriafürdőn, Szőlősgyörökben és Balatonfenyvesen is évek óta egyre többen élnek.

A lakosság száma tavaly tetőzött, de néhány helyen idén várhatóan tovább emelkedik majd. Klotz Péter, Szőlősgyörök polgármestere elmondta, jelenleg 1385-en rendelkeznek bejelentett lakcímmel, de ennél valamivel többen élnek a településen. Mindent megteszünk azért, hogy vonzó legyen a falu – mondta a sonline.hu-nak a polgármester.

Van óvoda, iskola és kulturális rendezvények is, melyek felkeltik az emberek érdeklődését. Szerencsés településnek mondhatjuk magunkat, mert a fiatalok többsége, azok, akik itt nőttek fel, nem mentek el máshova, hanem helyben maradtak – tette hozzá. A szőlősgyöröki polgármester arról is beszélt, egy magánberuházás részeként hamarosan nyolcvan új telket jelölnek ki a faluban, ezért várhatóan a következő években még tovább gyarapszik a lélekszám.

Balatonfenyvesen sem tartanak attól, hogy kiürül a község. Sőt, most már inkább azért kell aggódni, hogy a megnövekedett – főleg nyári – lélekszám miatt ne legyen probléma az elektromos hálózattal és az ivóvíz-szolgáltatással. Lombár Gábor polgármester elmondta, a több mint 2300 lélekszámmal rendelkező Balatonfenyves még továbbra is nyugodt, csendes községnek számít, és nem urbanizálódott annyira, mint más balatoni települések.

Folyamatosan fejlődünk, épülnek az apartmanházak, lakások, de ez nem feltétlenül „egészséges” a községre nézve – hangsúlyozta Lombár Gábor.  A nyári szezonban megtízszereződik a Fenyvesen élők száma, az energiafogyasztás olyankor a csúcson van – tette hozzá.

A másik probléma az, hogy az épülő lakások miatt az ingatlanárak nagyon megemelkedtek, ezt pedig a balatonfeny­vesi fiatalok többsége nem tudja megfizetni, ezért elhagyja a települést, és máshol kezdi meg az életét. A Balaton lakossága az elmúlt években igaz, hogy növekedett, de öregedett is, ezért szükség lenne a fiatalokra – tette hozzá a balatonfenyvesi településvezető.