„…ahol templomok rogynak térdre, ott térdre rogy maga a nép is. Ritkul, fogyatkozik.” (Csoóri Sándor)
Ezzel az idézettel indít a rekonstrukció koncepcióját felvonultató tabló. A területen hajdan három település állt, három középkori templomának romja pedig megőrződött az utókor számára. Kisdörgicse romja egy kicsi, egyhajós, pár résablakkal büszkélkedő műemlék, amelynek csak a déli oldala állt viszonylag magasan, a többi része pedig térdig érő rom maradt csupán.
Kisdörgicsén a Bogát-Radvány nemzetség birtoka terült el valaha, és itt épült fel a Szent Györgynek szentelt egyszerű plébániatemploma is a 12-13. században. A török hódoltság alatt az Árpád-kori falu elhagyatottá vált, az újkortól kezdve pedig fokozatosan néptelenedett el a templom környezete is. A 1960-as években Éri István és Koppány Tibor biztosította a maradványokat.
A romok állapota napról napra romlott, a kapilláris nedvesség és a fagy azonban ezt a folyamatot az utóbbi pár évben drasztikusan felgyorsította. Bár a legnagyobb probléma ez volt, méltatlan állapotokat teremtett az is, hogy a rom környezete elvadult, a látogatók pedig a kiomlott szentélyfalon keresztül léptek be a megmaradt falak közé, azon belül is az oltárkő maradványaira.
A terület azért is olyan különleges, mert bár Dörgicse három középkori romja unikális, tágabb értelemben véve a környéken összesen öt templomrom is sűrűsödik. A magyar középkor épített állománya hazánknak egy olyan hiánya, amely történelmünk legdicsőbb korszakát burkolja homályba bizonyos szempontból. Ez a terület a török hódoltság pusztítása után teljesen elnéptelenedett, ami azt jelenti, hogy későbbi átépítések, városátalakulások nem történtek. Ez a terület még a középkori állapotáról tanúskodik, a kisdörgicsei romok körül látható buckák pedig konkrétan a régi falu középkori házainak nyomait rejtik.
A környék szelleme tehát őriz valamit eredetiségéből, mégis az elhagyatottság, a gondozatlanság és ráadásul a helyszíni kutatás hiánya uralkodott rajta, szakrális méltóságának megtépázása pedig szintén tarthatatlan állapot volt.
„Egy ilyen mértékben elpusztult rom, a leomlott falaival, a rendezetlen omladékokkal a szokásos műemlék, szakrális emlékeknél tapasztalható tiszteletet sem tudja előidézni, melynek eredményeképpen gyorsult fel az amortizáció”
Egy fennmaradt 19. századi képen látni lehetett, hogy még egészen magasan állt a keleti oromfal egy ideig, és a szentély félkupolájának csorbázata is kivehető volt. Az eredeti tömeg ennek és a később megmaradt falak alapján kiszerkeszthetőnek bizonyult. A falmagasság tudatában a tetőhajlásszög szerkesztését is el tudta végezni Garaguly Kinga, az azonos porozitású anyaggal történt kiegészítéssel pedig egy méltó és autentikus rekonstrukció történt, amely a három rom közül egy érdekes kísérletnek is tekinthető a látogatók középkorról történő tanulása céljából. Csak azt építették vissza, amiről biztos volt a tudás és hitelesnek mondható, hipotetikus lépések tehát nem történtek.
Meghatározó épületei voltak egy időszaknak
Az 1960-as évekbeli felújítás még azt a műemlékes elvet követte, mely a torzót egy építészettörténeti műtárgyként konzerválta a szemlélőnek, itt azonban egy új filozófia bontakozik ki: a tervező célja egyrészt az enyészettől történő megóvás volt, valamint az a szemlélet, hogy műtárgy helyett működő, a múltat (és az építészettörténeti műtárgyat) egyúttal konzerváló szakrális épület emlékeztessen a középkori múltra.
Ahogy Garaguly Kinga még kiemelte, az is szempont volt, hogy egy olyan emlékről volt szó, mely a korszakban nem a kiemelkedő kvalitású templomok sorát gyarapította. Míg a másik két templom Dörgicsén különlegesebb, előkelőbb megrendelői reprezentativitásról tanúskodik, addig a kisdörgicsei a korszak tipikus, egyszerű típusa volt, amely tulajdonképpen az „építészettörténeti ékkövek között jelenti a maltert”. Pontosan ezek azok a példák, amelyek a legkorábban pusztultak el vagy alakították őket át, tehát alig van képünk róluk, holott a leginkább meghatározó épületei voltak az adott időszaknak. A kisdörgicsei projekt erre az építészeti és szakrális miliőre emlékezteti a nézőt, és tanít minket élményszerű módon a középkorról – írja az epiteszforum.hu.