Kilátás mindenek felett

Elégedett az elmúlt szezonnal a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont- Kiállítás és Kilátó üzemeltetője. Az idegenforgalmi látványosság idén is népszerű volt a turisták körében – tájékoztatta a hirbalaton.hu- t az üzemeltető.

A legtöbben augusztusban keresték fel a kilátót, ekkor csaknem 12 ezer vendég érkezett, a 2016. júliusi nyitás óta pedig augusztus végéig összesen 84 ezren csodálták meg a balatoni panorámát a magasból.

Az üzemeltető sajtóközleménye kiemeli, hogy a balatonföldvári az egyetlen olyan kilátó  a magyar tenger partján, mely egész évben nyitva tart, sőt az egyetlen olyan is, mely a fogyatékossággal élő emberek, kerekes székesek számára is elérhető, könnyen megközelíthető, hiszen az egész épület akadálymentesített. Külön hangsúlyozza a tájékoztató anyag, hogy az idei nyáron a vakok és gyengénlátók Balaton-kerülő tandemkerékpár-túrájuk indulási helyszíneként a kilátót választották.  A kiállítóhely a négylábú kedvenceket is szívesen látja.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az üzemeltetők úgy látják, hogy látogatók elsősorban a 25 méter magas kilátótorony miatt  választják kirándulásuk helyszínéül Balatonföldvár látványosságát, ahonnan a mintegy 40-45 méteres magasparttal együtt közel 70 méter magasból lehet szétnézni a Balaton mindkét irányába, keleti és nyugati medencéjébe.

Látogatóközpontunk idén  is csatlakozott a 2017-es Ősszel is Balaton akcióhoz, mely szeptember 22-től október 15-ig széles programkínálattal és kedvezményekkel várja a régióba érkezőket.