Kihajózik a Balatoni KÖR – velük lehet tartani!

Rendhagyó helyszínre találta Balatoni KÖR által életre hívott télen-nyáron nyitva tartó Balatont hirdető 2018/2019-es Gasztropiknik: a rendezvénysorozat utolsó állomása stílusosan a Balaton közepe lesz, ahol a pompás élőzene kiséretében elfogyasztott finom ételek-italok mellett bemutatásra kerül a legújabb Kóstold körbe kiadvány is – áll a szervezők közleményében.

A gasztropiknikről:

A télen-nyáron nyitva tartó Balatont promótáló Balatoni KÖR Egyesület 2018 őszén hívta életre az öt állomást bejáró Gasztropiknik elnevezésű rendezvénysorozatát. Az eddigi helyszínek: Sümeg, Balatonlelle, Badacsony, Csopak és Köveskál után május 10-én a szántódi révből induló kompon fejeződik be az eseménysorozat.A Balatoni KÖR tagjai olyan minőségi szolgáltatást kínáló vendéglátósok –éttermesek, borászatok, cukrászdák, pálinkafőzők, szállásadók –akik a szezonalitáshelyett az egész éves nyitvatartás mellett tették le voksukat. A gasztropiknik rendezvénysorozat időpontjait az eddig leginkább fókuszban lévő nyár helyett aszervezők szándékosan azőszi-téli napokra időzítették. Az esemény keretén belül a közönségnek lehetősége vanmegismerkednia tagok által kínált ételekkel-italokkal, kiegészülve kézművesekkel, gyerekeknek szóló játékokkal, mindezt élőzene kíséretében.

Tóth Balázs (BL Yachtklub) ötletgazda, a Balatoni KÖR alelnöke elmondta: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikeres a GasztroPiknik sorozat. A sok éves munka végre meghozta gyümölcsét: egyre hosszabbodik a balatoni szezon, és egyre több vendéglátóhely dönt úgy, hogy leszámol a szezonalitással és egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeket, amelynek gazdaságélénkítő hatását a vállalkozókon kívül az önkormányzatok is egyre inkább megérzik.”

 

Kóstold körbe kiadvány

A Balatoni KÖR megalapulásának egyik fő gondolatiságaszerinta tagok egymást is előszeretettelajánlják vendégeiknek, mint olyan minőségi szolgáltatókat, ahol csalódásmentesen lehet élvezni a magyar turizmusban rejlő lehetőségeket. A tagokról való tájékozódást a kezdetek óta segíti a Kóstold körbeelnevezésű kiadvány, amely 2018 nyár elején térkép formájában kerülta vendéglátóhelyekre, illetve jelent meg az újságárusoknála Magyar Konyha gondozásában. A kiadvány harmadik kiadását a Gasztropiknik utolsó állomásán, a kompon mutatják be a Balatoni KÖR tagjai.

 

Gasztropiknik a kompon

Mire számíthatsz, ha a Balatoni KÖRrel tartasz a kompon? A Balaton körüli legszínvonalasabb termelők (éttermek, borászatok, cukrászdák) ételei-italai mellett pompás zongoramuzsika (Ökrös Károly –Budapest Bár) kíséretébenaz Egyesülettagjai „vízrebocsátják“ a legújabb Balatoni KÖR Kóstold körbe kiadványt: ennek asegítségével könnyedén lehetséges tájékozódni a tó körüli egész évben nyitva tartó színvonalas helyekről, legyen szó a Balaton bármely pontjáról.

Az előzetes érdeklődésre való tekintettel két időpont került meghirdetésre:

2019. május 10 13-15h

2019. május 10 16-18h

Indulás –érkezés: Szántódi rév

Tipp! Északi partról érkezők akár a menetrend szerinti komppal is érkezhetnek, ahonnan 8 perc az út. A részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött, a jegyár: 4.900,-Ft, amely tartalmaz két pohár bort és egyfőételt, amelyet a káprázatos balatoni 360 fokos panoráma mellett, Ökrös Károly kiváló zongorajátéka kíséretében fogyaszthat el minden kedves vendég. Jegyvásárlás: https://kostolom-muhely.hu/kulso-rendezvenyek/

Akik biztosan ott lesznek a kompon:

Éttermek: Aura HotelBistro Sparhelt, BL YachtClub & Apartments, Borbarátok Panzió és Étterem, FrissTerasz, GUSTO13 Bistro & DelicateHotel Bonvino, Kalóz Strandbisztró, Tölgyes Kúria

Borászatok: Bujdosó Pincészet, Dobosi Pincészet és Vendégház, Egly Kézműves Borászat, Fata Pince, Garamvári Szőlőbirtok, Gilvesy Pincészet, Gyukli Pince, Ikon–Késa Birtok, Istvándy Pincészet, Pócz Pince, Söptei Pincészet és Étterem

Pálinkafőzde: Fenegyerek