Kiállítás Tihanyban: különleges fotókon a természet csodái (veol.hu)

Az én makrovilágom címmel Melczer Zsolt fotóriporter kiállítását Mészáros Zoltán, a VeszprémFest fesztiváligazgatója, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 vezérigazgatói főtanácsadója méltatta Tihanyban, a Rege Galériában május 17-én, majd megnyitotta a természeti képekből álló tárlatot – írja a veol.hu.

Oravetz Dániel, a Rege Galéria kurátorának köszöntője után Melczer Zsolt fotóriporter örömmel szólt arról, hogy az öt különleges televízió révén hatvan fotóját tudja bemutatni egyidejűleg a galériában. Egy-egy fotót rövid ideig lehet látni, így a közönségnek mindig újabb látványban lehet része. Kiemelte, az általa használt két speciális optika az adott témák új megközelítését teszik lehetővé.

A kiállítási anyag 90 százalékát a házuk 500 méteres körzetében készítette, így a kiállítás apropója, hogy megmutassa az apró, főleg természeti csodákat, ahogy fogalmazott, ne szaladjunk el szó nélkül mellettük! Célja, hogy a legjobb tudása szerint megmutasson mindent, ami szép.

Melczer Zsolt felidézte, a professzionális digitális fotózásban eltöltött húsz év és mintegy másfél millió expozíció után állította össze első kiállítási anyagát. A képeket januárban kezdte készíteni, legelőször egy bokor száraz leveleit fotózta le a parkban. Kezdetben a grafika érdekelte, digitális képfeldolgozást tanult, majd csak a fotózásra fókuszált. Az alkalmazott fotográfia minden területén szerzett tapasztalatot, az alapokat négy-öt év sajtófotózás adta meg. A Vehir.hu egyedüli fotósaként készítette a képanyagokat, galériákat, a történeteket képekben mesélte el, bemutatta Veszprém életét. Később hivatalos fotósa lett a legtöbb veszprémi intézménynek, és sokféle könyv, prospektus, katalógus, weboldal, online galéria képanyagát készítette. Hatalmas fordulatot vett az élete 2013-ban: megszületett a kisfia. Ezután lassan elhagyta a folytonos jelenlétet igénylő munkákat, kivéve a VeszprémFest koncertjeit. Szeretné átadni a tudását másoknak is: képzéseket, kurzusokat, nyári táborokat tart.

A megnyitón Palásti Máté gitárművész szép muzsikával ajándékozta meg a közönséget.