Ketten megsérültek egy balesetben Siófoknál, egy ideig torlódás várható – FRISSÍTÉS: zavartalan a forgalom (police.hu/MTI)

Összeütközött három gépjármű az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Siófok-Sóstó térségében hétfőn valamivel 8 óra után, a balesetben ketten megsérültek, az utat lezárták – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján valamivel 9 óra után.

Az M7-est egy ideig lezárták, jelenleg a forgalom sávkorlátozás mellett a belső sávon halad. Az érintett szakaszon torlódás várható.

Batta Zsolt Iván, a főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére elmondta: a teher- és a haszonjármű, valamint a személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a sztráda 98. kilométerénél.
Az eddigi adatok szerint a haszonjármű sofőrje és utasa sérült meg, az egyik könnyebben, a másik súlyosan, utóbbihoz mentőhelikopter is érkezett.

A rendőrök korábban lezárták az útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére, a forgalmat Siófok-Sóstó lehajtónál a 7-es útra terelték, 9:22-től azonban az M7-es autópálya belső sávján már megindulhatott a forgalom.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt közölte, hogy a siófoki hivatásos tűzoltók megkezdték a műszaki mentést.

10:51- től zavartalan a forgalom az M7-es autópálya érintett szakaszán.