Kétszázzal száguldott Balatonakarattya felé, nagy árat fizettek érte társai (blikk.hu)

Egy húszéves fiatalember hajtotta őrült módjára – 70 helyett 200-zal – a kocsiját a Balaton felé. A végeredmény borítékolható volt – írja a blikk.hu. A Veszprém Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat a fiatal sofőr ellen, felfüggesztett szabadságvesztést és a járművezetéstől való eltiltását indítványozták.

 

A 20 éves fiatal még 2019. február 19-én autójával a megengedett 70 km/óra helyett 200 km/óra sebességgel száguldott Papkeszi felől Balatonakarattya felé.  A sofőr és a mellette utazó társa használta a biztonsági övet, míg a hátul helyet foglaló három utas – a biztonsági övek meghibásodása miatt – nem tudta magát bekötni. A sofőr egy jobbra ívelő útkanyarban is mintegy 150-es tempóval hajtott, amikor az autó megcsúszott, áttért a bal oldali sávba, majd – a szalagkorlátot átszakítva – a saját tengelye körül többször megpördült, végül a tetejére borulva a baloldali vízelvezető árokban állt meg. A hátul ülők – akik nem voltak bekötve – kirepültek a kocsiból. Mindhárman súlyosan megsérültek. Egyikük sérülése maradandó fogyatékossággal és súlyos egészségromlással, egy másik utas sérülése pedig súlyos egészségromlással járt. Az elöl ülő utas, aki tudta használni a biztonsági övet, nyolc napon belül gyógyuló, horzsolásos, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A baleset okozója – a 20 éves sofőr – ellen az ügyészség a vádiratában felfüggesztett szabadságvesztésre és a járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a bíróságnak.