Kétszázmilliós támogatás a Hévíz-Balaton Airportnak (zaol.hu)

Kétszázmillió forint vissza nem térítendő működési támogatást kapott a közelmúltban a Hévíz-Balaton Airport  az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.

A hévízi önkormányzat évi 50 millió forinttal járul hozzá a repülőtér üzemeltetéséhez, és minden esztendőben kapnak támogatást az államtól is, eddig átlagosan évi 100 millió forint körüli összeget, s ez a reptér saját bevételeivel együtt biztosította a működéshez szükséges anyagi fedezetet – idézi Papp Gábort, Hévíz polgármesterét a zaol.hu.

– Tavaly év végén, idén év elején számos, az unió által előírt feladatot kellett végrehajtania a repülőteret üzemeltető cégnek. Egyebek mellett biztonságtechnikai eszközöket kellett vásárolni, és szabályzatokat, terveket kidolgozni, ami egyenként több tízmilliós pluszköltséggel járt.

Kétszázmilliós támogatás

Ezeket a repülőtér a rendelkezésére álló forrásokból folyamatában végrehajtotta, ezt (utó)finanszírozták a 200 milliós minisztériumi támogatásból. Az indoklás szerint ugyanis a légikikötő üzemeltetője számára túl nagy terhet jelentenek azok a feladatok, amelyek a repülőtér biztonságos működését hivatottak garantálni. A pénzt csak védelmi ellenőrzésre, fegyveres biztonsági őrzésre, tűz- és katasztrófavédelemre és repüléstájékoztatásra fordíthatják. A reptérvárhatóan idén is hozza a tavalyi számokat, év végéig összesen 20-25 ezer utasra számítanak.

– A támogatás odaítélése azt üzeni számunkra, hogy a kormánynak és a turisztikai élet irányítóinak fontos a Hévíz- Balaton Airport léte, működése, mert látják benne a perspektívát. Reményeink szerint nemsokára a 6,6 milliárdos fejlesztésről szóló dokumentumokat is alá tudjuk írni, s elindulhatnak a reptér továbblépéséhez szükséges beruházások.