Kétmilliárdos egészségügyi beruházás Marcaliban (sonline.hu)

Összesen több mint öt és fél milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások Magyarországon, melyhez a kormány négymilliárd forintot meghaladó támogatást nyújt – jelentett be Varga Mihály pénzügyminiszter. A fejlesztés a dél-balatoni Marcalit is érinti. Egy magyar cég, a Miller Industries Hungary Kft. kétmilliárd forintot fektet be, melyhez csaknem egymilliárd-kétszázmillió forint támogatást nyújt az állam – írja a sonline.hu.

A vállalkozás műtéti szetteket (egyszer használatos műtéti eszközök és izoláló szettek) és hialuronsav-termékeket gyárt majd.

Sütő László, Marcali polgármestere elmondta: a cég a városban található keleti ipari parkban vásárolt két egymás melletti, összesen több mint egyhektáros telket. A vállalkozás kedvezményes áron jutott hozzá a két területhez, mert az a céljuk, hogy minél több vállalkozás telepedjen le a városban.

– Nagy szükség van az ilyen cégre – hangsúlyozta a polgármester. – Ez a vállalkozás olyan huszonegyedik századi technológiát alkalmaz, amelyhez kevés, viszont nagyon szakképzett dolgozókra van szükség. Sajnos Marcaliban nincs elég munkaerő, a cégek alkalmazottainak negyven százaléka nem idevalósi, ezért a vállalkozások busszal szállítják a dolgozókat Marcali és több más település között – tette hozzá Sütő László.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy a Miller Industries Hungary Kft. pontosan mikor kezdi el felépíteni az előállításhoz szükséges 5000 négyzetméteres gyártócsarnokot Marcaliban. A lap információi szerint körülbelül félszáz embernek adhatnak majd munkát a városban.