Keszthelyi rendőrkapitány: csökkent az ismert bűncselekmények száma (Balatoni Krónika)

Dr. Andor László rendőr alezredes 2020. július 1-től megbízott vezetőként dolgozott Keszthelyen. Dr. Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2021. január 1-jei hatállyal kinevezte a Keszthelyi Rendőrkapitányság élére. A kapitányt célja, hogy a régiónak a jó bűnügyi, közlekedési, közrendi állapotát fenntartsa, és ha lehet, még erősítse. 

A bűnügyi helyzetet tekintve az a tendencia, ami a kapitányság teljes illetékességi területét – beleértve Keszthely városát is – jellemezte az elmúlt tíz évben, most is fennáll. Ez azt jelenti, hogy csökkent az ismert bűncselekmények száma 2020- ban is.

– fogalmazott a Balatoni Krónikának Dr. Andor László. A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője kifejtette:  Keszthelyen 301 bűncselekményt
regisztráltak. Összehasonlítva a 2010-es adatokkal ez 73 százalékos csökkenést, a 2015-ös adatokhoz hasonlítva 43 százalékos csökkenést mutat.

Zala megyét tekintve is nagyon pozitív adatokról beszélhetünk – tette hozzá. Ez erősíti a városban, illetve a kapitányság többi negyvenkilenc településén a stabil, jó bűnügyi helyzetet. A lényeges ebben a kérdésben még, hogy nem történt olyan bűncselekmény az illetékességi területen, ami az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét jobban és negatívabban befolyásolja. Dr. Andor László nagyon fontosnak tartja az együttműködést, ami megvalósult az önkormányzatokkal,  polgárőrségekkel.

Szólt arról is, hogy az elmúlt évben tudták fokozni a közterületi jelenlétet. Ez 75 ezer órát jelentett. Csökkent a közlekedési balesetek száma, az anyagi káros és a személyi sérüléssel járó egyaránt, közel 9,6 százalékkal. A halálos balesetek száma stagnált. A könnyű sérüléses balesetek száma csökkent, azonban a súlyos sérüléssel járók száma növekedett. A balesetek fő oka továbbra is a sebesség nem megfelelő megválasztása, nem az útviszonyoknak megfelelő vezetés és az elsőbbség meg nem adása. Gyakori az emberi türelmetlenségből adódó baleset. A gyermekbaleseteket tekintve nagyon minimális számról beszélhetünk – mondta.

Unokázós és egyéb trükkös csalásról bejelentés 2020 szeptemberében érkezett a kapitányságra. Fontos felhívni a figyelmet arra, ha bárki olyan telefonhívást kap, amiben közlik vele, hogy hozzátartozója balesetet szenvedett vagy más szokatlan esemény adódott az unoka, rokon életében, amiért pénzt kérnek, azonnal hívjunk olyan személyt vagy a rendőrséget, aki a hívás valódiságának ellenőrzésében tud segíteni. Az idős emberek sérelmére elkövetett csalásokra a rendőrség szórólapokkal és más eszközökkel is felhívja a figyelmet. Az internetes
csalások sajnos nem szűntek meg. Különböző megrendelt és előre kifizetett, de meg nem érkezett termékekkel kapcsolatban hetente kapnak feljelentést.

A kapitány beszélt arról is, hogy a kapitányság területén nagyon kisszámú szabályszegés történt be a kijárási tilalom megszegését illetően. A maszk helyes viselése miatt kellett több alkalommal figyelmeztetni.