Keszthelyen a járvány ellenére sem estek az ingatlanárak (tvkeszthely.hu)

Jelentősen emelkedett a téglalakások négyzetméter ára Keszthelyen, a panellakások esetében azonban visszaesés tapasztalható. A szakemberek azt mondják, az idén leginkább nyaralás céljából vásároltak ingatlant a hazai és külföldi állampolgárok a térségben. Hozzátették, egyre kevesebb az eladó lakóingatlan, a beépíthető telkek esetében pedig még nagyobb hiány mutatkozik.


A koronavírus-járvány az ingatlanpiacra is hatással volt. Az ingatlanárak már tavaly télen enyhe mérséklődést mutattak országszerte, de a járvány tavaszi, első hulláma okozta bizonytalanság miatt sokan nem mertek belevágni a vásárlásba. A Balaton-parti ingatlanok esetében azonban kevésbé volt tapasztalható az áresés és a külföldiek körében továbbra is magas a vásárlási kedv. Keszthelyen a családi házak átlag négyzetméterára 5%-kal emelkedett, a panellakások esetében azonban némi visszaesés tapasztalható.

„Az első hullámban természetesen leállt az ingatlanpiac, nem voltak személyes találkozások, de júniusra – ahogy ismételten normalizálódott a helyzet, úgy megindult a forgalom. Elsősorban külföldiek, a határzár előttig külföldiek jöttek június és szeptember között, de nagyon szép számmal megjelentek magyar vásárlók is, akik elsősorban nyaraló céljára vásároltak ingatlanokat a környező településeken.” – tájékoztatott Kozma László ingatlanszakértő.

Az Ingatlannet.hu elemzéséből kiderül, hogy míg a családi házak átlagára 320 ezer forint/négyzetméter, a panellakásoké pedig 350 ezer forint/négyzetméter, addig a téglalakások ára jelentősen nőtt. Az év elején Keszthelyen 370 ezer forint/négyzetméter áron keltek el átlagban ezek az ingatlanok, őszre azonban 420 ezer forint/négyzetméterre emelkedett az ár. Az új építésű ingatlanok akár 6-700 ezer forint/négyzetméter átlagáron kelnek el. A családi házak és lakások árait a különböző támogatások is befolyásolják.

„Most jelen pillanatban sokan kivárnak. A jövő év januárjában megjelenő új támogatási rendszer keretében tetőtér felújítások, illetve a CSOK és az egyéb támogatás, amit a Magyar Kormány nyújt. Egyébként a falusi CSOK is, amit bevezettek, az is elég intenzíven befolyásolta, illetve emelkedtek a falusi ingatlanoknak az árai is már elérhetőek voltak az átlag magyar családok számára.” – tette hozzá a szakember.

Zala megyében Hévízen a legdrágábbak a lakóingatlanok, itt a téglalakások átlagára eléri a 650 ezer forint/négyzetmétert is. Zalaegerszegen és Nagykanizsán azonban már akár 300 ezer forint/négyzetméter áron lehet lakást vásárolni. Az ingatlanszakértők azt tapasztalják, egyre kevesebb az eladó ingatlan, telkek esetében pedig még nagyobb a hiány. Mint megtudtuk, a környező településeken is egyre kevesebb a beépíthető telek, ezek pedig nagyon magas árakon kelnek el.

Az Ingatlannet.hu arról is beszámol, 2019-ben már nem hazánkban drágultak a legjelentősebben az ingatlanok, Luxemburg, Franciaország és Spanyolország is megelőzött bennünket.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.