Keszthely is készül az Európa Kulturális Fővárosa projektre (zaol.hu)

Több mint hatvan település csatlakozott eddig az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekthez. A címet ugyan Veszprém nyerte el, de a program a balatoni régiónak lehetőségeket kínál, akár infrastrukturális fejlesztésekre is.

A Veszprém–Balaton 2023 a szervezők szerint megteremti s megmutatja e tág térség közös identitását, a Várpalotától Keszthelyig formálódó együttműködés pedig a kulturális-kreatív ipar új otthonát hozza létre – írja a zaol.hu.

Az EKF-hez Keszthely is társult, erről tavaly képviselő-testületi döntés született; a város már bejelentette szándékát és egyeztet a szervezőkkel.

Nagy Bálint polgármester azt mondta, szerencsés időszak lesz a következő néhány év, mert lehetőséget kap a balatoni térség egy komoly kulturális kínálat felépítésére, amit ’23-ban bemutathat Európának.

Keszthely egyik fő vonz­ereje a kultúra, ami természetesen turisztikai erővel is bír, és ezt a jövőben szeretnénk tovább erősíteni. Az EKF egyik bástyája lehetünk, a felkészülést pedig már idén elkezdjük. Olyan programokat tervezünk, amelyek 2023-ban érik el csúcspontjukat, majd azt követően is folytathatók, vagyis a munka két év múlva nem érhet véget.

– fogalmazott a városvezető.

A város kulturális értékei között ott van például a Festetics- és a Goldmark-örökség, illetve a belváros és a Balaton-part, hívta fel a figyelmet a polgármester. Ezeket is felvonultatja majd Keszthely a térségi együttműködésben, színvonalas attrakciókat kínálva. Nagy Bálint azt mondta, az önkormányzat is tervez kulturális beruházásokat az EKF-projekt keretében, amelyek előkészítése elindult. A programok tekintetében pedig elárulta, 2023-ban például egy különleges, emlékezetes Helikoni Ünnepséget akarnak szervezni.