Keszthely: a Balaton-part fejlesztése az egész éves vonzerőt szolgálja (Balatoni Krónika)

A Keszthelyre tervezett Balaton-parti beruházás olyan komplex fejlesztés, mely hosszú távon meghatározza Keszthely arculatát, jövőjét, gazdasági-turisztikai életét, fejlődését, illetve a városban élők mindennapjait. Varga Gábor, a beruházás előkészítéséért felelős projektmenedzser hangsúlyozta ezt, hozzátéve: mivel gyermekkora óta sok minden fűzi Keszthelyhez, így örömmel fogadta el a fejlesztéssel kapcsolatos felkérést.

Olyan komplex fejlesztésről van szó, mely hosszú távon meghatározza Keszthely arculatát, jövőjét, gazdasági-turisztikai életét, fejlődését, illetve a városban élők mindennapjait. Ezért is fontos, hogy hosszas tárgyalások után sikerült elérni, hogy hazai forrásból, kormányhatározat alapján 400 millió forintot kapott a város a projekt előkészítésére, tervezésére, amelynek sikeressége után hozzá lehet majd rendelni a megvalósításhoz szükséges forrásokat.

– fogalmazott a Balatoni Krónikának Varga Gábor, a beruházás előkészítéséért felelős projektmenedzser.

Kifejtette: a határidők szűkösek, fontos, hogy közbeszerzés keretében kiválasszák azt a tervezőt, aki az önkormányzattal együttműködve készíti el a terveket. A megfelelő tervezés alapján indulhat a megvalósítás a szükséges állami támogatás biztosítása esetén.

A szakember szerint a cél, hogy ne csak a főszezonban, hanem azon kívül is vonzó legyen Keszthely, és azon belül is a Balaton-part. Ezt a Városi strand fejlesztésével, több-szezonossá tételével lehet elérni, illetve egy olyan – számos elemet tartalmazó sétány kialakításával, mely a Libás strandot a kutyás stranddal köti össze. A strand területén elsődlegesen egy olyan hiánypótló sport- és szabadidőköz-pontra van szükség, mely az év minden szakában, mindenki – turisták és helyi lakosok – számára elérhető. A Balaton-parti parkolási lehetőségek bővítése is szükséges, erre is vannak elképzelések – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy jelenleg a tervezés közbeszerzésének előkészítése zajlik. Ehhez olyan műszaki dokumentáció szükséges, mely alapján kiírható egy olyan nyílt közbeszerzési pályázat, ami elég gyorsan végig tud futni ahhoz, hogy a kiválasztott, nyertes tervezőnek elég ideje legyen ahhoz, hogy év végéig el tudja készíteni a kiviteli engedélyes terveket. Erre azért is szükség van, hogy a forrásokat minél előbb meg tudják szerezni. Reményeik szerint, ismerve a folyamatot, a nyílt közbeszerzési eljárás 2-3 hónapos lesz, június végén, július elején tudnak szerződni a tervezővel. Az önkormányzat folyamatosan egyeztetni fog a kiválasztott tervezővel, és a lakosságot is rendszeresen tájékoztatja a projekt aktualitásairól, hogy a lehető legszélesebb társadalmi vélemény alapján alakuljon ki a végleges terv.