Kék Hullám Zászló: ezek lettek a legjobb balatoni strandok idén

Az idei Kék Hullám Zászló strandminősítésre minden korábbinál többel, 43 stranddal neveztek a balatoni települések, strandüzemeltetők – hangzott el a mai eredményhirdető ünnepségen Balatonfenyvesen. A legjobbak ötcsillagos zászlót kaptak. A minősítés során legtöbb pontszámot 2021-ben a csopaki Községi strand kapta. A kiemelkedő eredményhez hozzájárultak a nagy, ingyenes parkoló a strand előtt, a strandon növényzetből kialakított árnyékolók, a gyerekbarát szolgáltatások és a mai igényeket kielégítő, kulturált vendéglátóhelyek is – derül ki a Balatoni Szövetség közleményéből. (A díjazottak listája a hír végén)

 

A 2020-as évhez hasonlóan az idei év első felére is rányomta a bélyegét a pandémia. Szerencsére a nyárhoz közeledve a járványhelyzet is javult, így a Kék Hullám Zászló strandminősítést idén is meg tudta hirdetni a Balatoni Szövetség, 2004 óta rendszeresen, immár 18. alkalommal. Kellemes meglepetés volt, hogy rekordot döntött a minősítésre jelentkező strandok száma, 43 balatoni strand vállalta, hogy a bejárás során szigorú szempontrendszer alapján vizsgálja meg őket a bizottság. Mint minden évben, most is voltak új jelentkezők, visszatérő pályázók és az idei évben már három balatoni camping strandja is megmérettette magát.

A helyszíni bejárások – az iskolaszünet kezdete utáni héten- 2021. június 21.-től zajlottak az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével.

A Balatoni Szövetség partnereként a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai helyszíneltek a strandokon.

Az idei évben ismét fontosnak tartottuk felhívni a figyelmet a járvány elleni védekezés fontosságára a balatoni strandokon is, ezért idei különdíjunkat a járványügyi védekezésben legfelkészültebb strandoknak adjuk. Segítséget kértünk az ellenőrzés során a megyei tisztifőorvosoktól, így a megyei kormányhivatalok Népegészségügyi Főosztályának képviselői jöttek velünk a helyszíni ellenőrzésekre.

Idén –az elmúlt évekhez hasonlóan- újra egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezett strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét (parkoló, járdák, vizesblokkok, vízbejutás lehetősége), a környezet állapotát (virágosítás, gyep állapota, meder állapota), a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyeltek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát, fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét és az újragondolt, vagy megújított étel-ital választékot.

A három Balaton parti megye: Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy – a minősítés során kiemelkedően szereplő- megyéjükben található strand számára.

A Balaton járványügyi védekezésben kiemelkedően teljesítő strandjai 2021.-ben a balatonföldvári Keleti strand, a vonyarcvashegyi Lido strand és a balatongyöröki Községi strand lettek.

  • Somogy Megyei Közgyűlés különdíját a balatonlellei Napfény Strand kapta
  • A Veszprém Megyei Közgyűlés különdíja az örvényesi Legisly Beach-hez került, amely egy –az északi parton nem túl gyakran előforduló- szabadstrand.
  • A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajándékcsomaggal jutalmazta az élőhely-védelmi és zöldfelületi szempontok alapján kiemelkedő strandokat. Különös tekintettel a vízparti területen az élővilág védelmére (nádasok, koros fák, denevér odú, rovarhotel), a gondosan választott, reprezentatív növényalkalmazásra (tájhonos cserje és fafajták, évelők). A díjazottak: Balatonakali Mandulavirág strand, Csopak Községi strand, Balatonfüred Kisfaludy strand, Balatonfüred Esterházy strand, Vonyarcvashegy Lido strand, Balatonfenyves Csalogány strand és a Zöld Hullám strand Balatonedericsen.

A győztes Csopak polgármestere veszi át az egyik díjat a BSZ elnökétől (Fotók: HírBalaton)

Öt csillag: (24)

  1. Balatonederics Zöld Hullám strand
  2. Csopak Községi strand
  3. Balatonfüred Széchenyi Strandfürdő
  4. Zamárdi Nagy strand
  5. Gyenesdiás Lido strand
  6. Gyenesdiás Diási Játékstrand
  7. Alsóörs Községi strand
  8. Badacsonytomaj Badacsony strand
  9. Zánka Községi strand
  10. Balatonszárszó Központi strand
  11. Szigliget Községi strand
  12. Balatonfüred Kisfaludy strand
  13. Balatonfüred Esterházy strand
  14. Balatonboglár Platán strand
  15. Balatonberény Községi strand
  16. Balatonakali Mandulavirág strand
  17. Balatongyörök Községi strand
  18. Balatonalmádi Wesselényi strand
  19. Keszthely Városi strand
  20. Vonyarcvashegy Lido strand
  21. Fonyód Panoráma strand
  22. Balatonlelle Napfény strand
  23. Ábrahámhegy Községi strand
  24. Balatonföldvár Keleti strand

 

Négy csillag:  (16)

  1. Balatonfűzfő Fövenyfürdő strand
  2. Balatonfűzfő Tobruk strand
  3. Keszthely Libás strand
  4. Keszthely Helikon strand
  5. Örvényes Legisly Beach
  6. Balatonfenyves Alsó strand
  7. Balatonfenyves Csalogány strand
  8. Fonyód Bélatelepi strand
  9. Balatonföldvár Nyugati strand
  10. Balatonudvari Községi strand
  11. Balatonudvari Fövenyesi strand
  12. Révfülöp Szigeti strand
  13. Révfülöp Császtai strand
  14. Badacsonytomaj Városi strand
  15. Révfülöp Napfény strand
  16. Balatonberény Berény Naturista strand

 

Három csillag: (3)

  1. Fonyód Városi strand
  2. Siófok Nagystrand
  3. Balatonalmádi Káptalanfüredi strand