Kedvezményeket biztosítanának a helyieknek Cserszegtomajon (InfoRégió)

Mint minden település, Cserszegtomaj életét is súlyosan befolyásolta a koronavírus-járvány. Emiatt az önkormányzatnak át kellett dolgoznia az év elején elfogadott költségvetést, ám ennek ellenére is több fejlesztés megvalósul a faluban.

Az önkormányzat szándéka volt, hogy bizonyos helyi adónemeket megszüntet, de a koronavírus-járvány miatt ez a terv egy időre meghiúsult. Ennek ellenére az ingatlan- és telekadók esetében bizonyos kedvezményeket szeretnének biztosítani a helyieknek, erről már megkezdődtek az egyeztetések. Bár az adóbevételek az elmúlt hónapokban csökkentek – főleg az idegenforgalmi adókból befolyt összegek – új adókat nem fognak bevezetni. Pályázatokon elnyert források viszont érkeztek a településre -írja az InfoRégió.

Szeretnénk az Egész­ség­házban egy gyermekorvosi rendelőt is kialakítani, ennek feltételeiről egyeztetünk a szakhatósággal. Ez plusz forrásokat igényel az önkormányzat költségvetéséből. Szükséges, hogy az épület tetejét is felújítsuk, erre közel 5,2 millió forintot nyertünk. A Millennium utca, a közterületi karbantartó rendszer felújítására és az óvoda udvarának fejlesztésére benyújtott pályázat tartaléklistára került. A Tomaji temető kerítésépítésére beadtunk pályázatot. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak segítettünk összeállítani a sportcsarnok felújításának költségvetését. A Magyar Falu programban maximum 50 millió forintos támogatást lehet lehívni, valamivel több mint 49,8 millió forintos összegre pályázik a fenntartó. Nyílászáró-cserét, a tetőburkolat felújítását, szigetelését is beterveztük, több más szükséges munkálat mellett

– sorolta Elekes István polgármester a terveket.

A településvezető azt is elmondta, hogy még tavasszal, a járvány első hullámának kezdetén az önkormányzat létrehozott egy vészhelyzeti alapot, melybe több helyi vállalkozó fizetett be támogatást, s ő maga, valamint a képviselők többsége felajánlotta tiszteletdíját. Így több mint 1,3 millió forint gyűlt össze, melyből azok a helyi családok kaphatnak szociális támogatást, melyek a járványhelyzet következtében kerültek nehéz helyzetbe, például elvesztették munkájukat.

Az önkormányzat egyébként több hagyományos rendezvény megújítását is célul tűzte ki. Ilyen például a Sör- és a borfesztivál, s bővíteni szeretnék a gyerekeknek szóló programok és lehetőségek körét.