Katonai toronyból lett kilátó a Balaton-felvidéken (Turista Magazin)

A Tótvázsony közelében, közvetlenül az út mellett található, kitáblázott parkolóból elérhető, karcsú téglatorony története meglepően rejtélyes, ugyanis építését hivatalosan nem dokumentálták. Mindössze annyi biztos, hogy katonai célból létesült.

A helyi legenda szerint a német hadsereg húzta fel a tornyot a II. világháború alatt, más források szerint azonban már az 1930-as évek végén irányítótoronyként használták, amikor itt alakították ki a tapolcai bombázóezred szükségrepterét – írja a Turista Magazin.

A szovjet és a magyar hadsereg a tótvázsonyi lőtér megfigyelőtornyaként hasznosította az épületet a háborút követő évtizedekben. Miután a lőtéren egyre ritkábban gyakorlatoztak, a torony állapota az utóbbi években nagyon leromlott. Szerencsére a VERGA Zrt. kifejezetten turisztikai céllal újította fel egy európai uniós pályázat segítségével, és még egy pihenőhelyet is kialakítottak a torony mellett.

A meredek fémlépcsők a 20 méter magasan nyíló, rácsokkal védett kilátóteraszra vezetnek, ahonnan különleges panoráma nyílik a környékre. Észak és észak-nyugat felé a Kab-hegy és a Déli-Bakony magaslatai uralják a látványt, délen pedig a Balaton-felvidéki Hideg-hegy, a Derék-hegy, a Zádori-hegy és a Nagy-Gella füzére takarja ki a Balatont. Távolabb a Keszthelyi-hegység sziluettjét is kivehetjük, de érdemes tekintetünkkel végigpásztázni a kilátó alatt húzódó, néha még napjainkban is működő katonai terület rónaságát is. Így még hazánk egyik legnagyobb szellemvárosaként számon tartott, a közeli domboldalban található Kis-Moszkva épületeit is észrevehetjük.