Kalandos vízimentés – egy óra alatt 6 ember

„Délután kaptuk a hívást, hogy Siófok előtt egy vitorláson nem indul a motor. Mivel II. fokú viharjelzés volt azonnal indultunk” – kezdi a beszámolót egy tegnapi, kalandosra sikerült vízimentésről a yacht-sail.hu – vitorlázás, kajak, kenu, SUP nevű közösségi oldalon a Patriot SE. A menteni indult vízimentőket is majdnem mentetni kellett, így a vízirendészet is a helyszínre sietett, akadt mindenkinek munkája..
A vasárnapi vízimentés, ahol a vízimentőket is majdnem menteniük kellett a vízirendőröknek (Fotó: Facobook/yacht-sail.hu – vitorlázás, kajak, kenu, SUP)

 

A beszámoló így folytatódik:

„Miután a hajót vontára vettük a mi hajónk motorja is megállt. Mivel nem sikerült elindítani, a BVRK segítségét kértük, akik két hajóval indultak, most már a mi mentésünkre is. Közben szerencsére sikerült a mi hajónkba újra életet lehelni, így már csak az általunk vontatott hajót kellett a kikötőbe juttatni. Közben észrevettük, hogy 3000 m-re egy másik vitorláson is küzdenek az elemekkel, ezért az egyik vízirendőr hajó haladéktalanul az ő segítségükre indult. Mi a „vitorlásunk” vontatókötelét átadtuk a miénknél erősebb rendőrhajónak és a másik vitorláshoz indultunk segíteni. Szerencsére itt sem alakult ki komolyabb vészhelyzet. Nem egész egy óra alatt hat embert mentettünk ki két hajóról a BVRK-val (Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság – a szerk.) közösen.”