Kábítószer-kereskedelem miatt csaptak le egy balatonfüredi és két szerb férfira (police.hu)

Elfogtak a rendőrök egy balatonfüredi és két szerb férfit, miközben utóbbiak két kilogramm marihuánát akartak eladni a balatonfüredi férfinak egy szegedi bevásárlóközpont parkolójában kedden – a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. A tettenérésben részt vett a Készenléti Rendőrség, a házkutatások kiterjedtek balatonfüredi helyszínre is. A lefoglalt kábítószer piaci értéke mintegy húszmillió forint.

A rendőrség honlapján közölt információk szerint a 42 éves balatonfüredi férfi több hónapja, alkalmanként egy kilogrammos tételben vásárolt kábítószert, amelyet Fejér és Veszprém megyében értékesített.

A rendőrök – a Balatonfüredi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség összehangolt akciójával egy időben – Tompán és Balatonfüreden több helyszínen házkutatást tartottak, amelynek során készpénzt, autókat és majdnem hat kilogramm marihuánát foglaltak le.

A rendőrség a három férfit őrizetbe vette, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatta, és indítványozta letartóztatásukat, amelyet az illetékes bíróság csütörtökön el is rendelt.