Kabátok között válogathatnak a rászorulók Keszthelyen (zaol.hu)

Két empatikus keszthelyi fiatal jóvoltából meleg kabátok várják a rászorulókat október közepétől a Szent Erzsébet Alapítvány Bakacs utca 10. szám alatti telephelyén – írja a zaol.hu.

Galamb Dóra személyi edző és jó ismerőse, Török Marcell még három évvel ezelőtt döntötte el, hogy kihelyeznek egy ruhaállványt, melyre vállfára akasztott kabátokat raknak, ezzel segítve a nehezebb körülmények között élőket.

– A Facebookon láttuk, hogy más városokban fogasokra akasztott kabátokkal segítenek, mi ezt továbbgondolva az állvány mellett döntöttünk, ízléses megjelenést kölcsönözve az adományozásnak – mesélte Dóra. – Kicsit olyan, mintha egy üzletben sorakoznának a ruhadarabok, így könnyebb dönteni, átláthatóbb a kínálat. Kezdeményezésünkhöz az elmúlt időszakban sokan csatlakoztak és ajánlottak fel női és férfikabátokat. Kizárólag jó állapotban levő darabokat várunk, melyeket még az adományozó is felvenne…

A visszajelzések jók, a rászorulók szívesen válogatnak a ruhák között, s mindig bővül a kínálat. A fiatalok kizárólag a kabátokra specializálódtak, hiszen az a céljuk, hogy senki se fagyjon meg az utcán. Az állvány egész télen kint marad, az akció tavaszig tart.