Június 16-ától újra járnak a vonatok a Balaton déli részén (mti)

A vágányzár június 16-án este véget ér, nyárra ideiglenesen forgalomba helyezik a 2018-ig felújítás alatt álló dél-balatoni vasútvonal Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód-Kaposvár közötti szakaszait, a menetidő tovább rövidül. Ezt pénteken, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) rögtönzött sajtótájékoztatóján jelentették be a balatonszemesi vasútállomáson, ahol még javában folyt a munka.


Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő elmondta, az eredeti terveket tartva, június 16-án este véget ér a vágányzár. A politikus elismerően szólt a feszített tempójú, precíz munkáról, ami az elmúlt időszakban folyt annak érdekében, hogy a nyári szezonra beindulhasson a közlekedés a dél-balatoni vasúton. Kiemelte, hogy a fejlesztés modern technológiát és világszínvonalú infrastruktúrát hoz a térségbe. „Régóta várt beruházásról van szó, hiszen a balatoni turizmusban évről évre rekordok dőlnek meg – reméljük ez idén sem lesz másként -, amelyhez a vasút is hozzájárul” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a kormány 365 milliárd forintos balatoni fejlesztési csomagjának meghatározó eleme a vasútfejlesztés. A Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód-Kaposvár közötti, 53-53 kilométeres szakaszok felújítása 73 milliárd forintba kerül, amelyet 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrásból fedeznek. (A már elkészült Lepsény-Szántód szakasz 30 milliárd forintba került.)

A politikus hangsúlyozta, a vasútfejlesztés, amelyre ötven éve nem volt példa, 2017 őszétől tovább folytatódik az említett szakaszokon újabb vágányzár elrendelése mellett, a végleges átadás 2018 őszén várható.

Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója elmondta, a kiegészítő munkálatok nyáron is zajlanak, de ez a biztonságos vonatközlekedést nem befolyásolja. Szántód-Kőröshegy-Balatonfenyves között már az új vasúti pályán lehet közlekedni, a Balatonfenyves-Balatonszentgyörgy közötti szakasz 2017 őszétől újul meg.

A végrehajtott fejlesztések eredményeként újabb 10 perccel rövidül a menetidő a főváros és Keszthely között, Kaposvárról Fonyódra pedig a korábbi 75-80 perc helyett 55 percig tart majd az út. Az MTI kérdésére válaszolva az igazgató kifejtette, minden évben 5-10 perccel rövidül a menetidő a dél-balatoni vasútvonalon. A fejlesztések végére Keszthely 2,5 óra alatt, Nagykanizsa 3 óra alatt lesz elérhető vonattal. Ez utóbbi egy órás menetidő-rövidülést jelent a fejlesztések előtti időszakhoz képest – közölte.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint az új magasperonoknak köszönhetően kényelmesebbé, az átépülő közúti és gyalogos átkelők megépülését követően biztonságosabbá válik a közlekedés. A rugalmas rezgéscsillapító sínágyazat és a zajvédő falak megépítése után csökken a zajterhelés, javul a környékbeliek életminősége. A jövő hétvégi forgalom elindításáig Balatonfenyves alsó, Balatonmáriafürdő alsó, valamint Balatonberény és Fonyód megállóhelyek kivételével befejezik az új magasperonok építését. Szántód-Kőröshegy-Fonyód között is befejezik a zajárnyékoló falak és a rugalmas sínágyazású szakaszok építését, a fennmaradó szakaszon ősztől építik ki a zajvédelmi létesítményeket. Fonyód és Bélatelep között megépült az új hullámtörő, ami a jövőben megóvja a dél-balatoni vasútforgalmat a tó erodáló hatásától.

A menetrend szerinti vasúti forgalom megindulása előtt próbamenetek közlekedésére kell számítani, ami alatt biztosítják a közúti útátjárókat. Lesz ahol jelzőőrök irányítják majd a közúti forgalmat. A közlekedők fokozott figyelmét kérik amiatt is, mert már halkabban fognak közlekedni a járatok.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a Balaton körüli MÁV-állomások korszerűsítése külön beruházásban valósulhat meg a jövőben, amelynek zajlik már az előkészítése. Tervezik, és már a forrás egy része is biztosított, hogy az észak-balatoni vasútvonalon is megkezdődjön egy, a dél-balatonihoz hasonló léptékű fejlesztés, ami villamosítást és lényeges komfortosítást jelent majd – tette hozzá.

A dél-balatoni vasútvonal-felújítás kivitelezését a Déli-part 2016 Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.) végzi. A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg.