Június 15-ig pályázhatnak a települések a Virágos Magyarország versenyre (MTI)

Az idén 29. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyre június 15-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az idén ismét öt települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – várják a pályázatokat, amelyeket személyes látogatás során értékel a szakmai zsűri.

 

Hozzátették, hogy idén több mint 10 millió forint értékben osztanak ki kertészeti utalványokat, emellett gazdára találnak a szervezőbizottsági tagokat delegáló szervezetek díjai, a minisztériumi elismerések és a szponzori díjak is. A közlemény szerint minden település elismerő oklevelet és a települési zöldfelület-gazdálkodást részletesen kiértékelő szakértői véleményt kap. Az országos díjátadó mellett idén három területi díjkiosztóval is készülnek a szervezők.

Közölték, az idei versengésben a kategóriák településméret szerinti rugalmas kialakítása jelent könnyebbséget a pályázóknak, de az is növelheti a jelentkezési kedvet, hogy nemcsak teljes településképpel szállhatnak versenybe a közösségek, hiszen tematikus díjat érnek a megvalósult zöldfelület-fejlesztési projektek, a környezeti nevelési vagy partnerségi programok is. Mindezek mellett idén már harmadszor várják a határon túli magyarlakta települések jelentkezését is a környezetszépítő versenyre.

A közlemény idézte Nagy Ildikó Rékát, a verseny nemzeti koordinátorát, aki azt mondta, a helyszínre érkező szakemberek segítenek feltárni a település rejtett értékekeit és segítő javaslatot tesznek azok fenntartható hasznosítására. Hozzátette: szeretnék megmutatni a zöld főtereket, a virágos utcákat, a legszebb fasorokat, az óvoda- és iskolakerteket, a közösségi településszépítő programokat, valamint a legszebb tanösvényeket az egész ország nyilvánosságának.

Az önkormányzati versenyről a https://viragosmagyarorszag.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve érdemes követni a kezdeményezés Facebook oldalát is – olvasható az MTÜ közleményében.