Jótékonysági bálokba és Fradi-meccsekre is szívesen jár a balatonfűzfői plébános (veol.hu)

Laposa Norbert két éve plébános Balatonfűzfőn és környékén, több új dolgot vezetett be. A hívek és a gyerekek hamar befogadták.

– Zala megyéből, Sármellékről származom. Kisgyerekkoromban nagyapám vitt vasárnaponként a szentmisékre, és ezáltal is szoros kötődés alakult ki bennem a templomhoz, az egyházhoz. Nyáron, amikor anyai nagyszüleimnél nyaraltam unokatestvéreimmel együtt, többször „miséztem” nekik. Később gyakran jártam hétköznap is templomba, és ekkor már megfogalmazódott bennem a kérdés: mi lenne, ha én állnék az oltárnál? Az általános iskolai tanulmányok után Keszthelyen, a vendéglátóipari szakközépiskolában érettségiztem, majd vendéglátóüzlet-vezetői képesítést szereztem. Egy ideig a vendéglátásban, majd a kereskedelemben dolgoztam, de hamar rájöttem, hogy nem ez az én utam – kezdi a beszélgetést Laposa Norbert. Eleinte szülei kicsit nehezen fogadták a papi hivatás gondolatát, de amikor elvégezte Veszprémben a teológiát, és 2013-ban Márfi Gyula veszprémi érsek pappá szentelte a Szent Mihály-bazilikában, nagyon büszkék voltak fiukra. Édesanyja két évvel később súlyos betegségben elhunyt. Egy papnak az édesanya elvesztése különösen fájdalmas, de hitéből e nehéz időszakban ő is erőt merített.

Pappá szentelését követően káplán volt Zalaszentgróton, majd Balatonalmádiban, Veszprémben és végül Várpalotán. 2017 augusztusában érkezett Balatonfűzfőre, első önálló szolgálati helyére. Nemcsak a városban, hanem Királyszentistvánon, Li­téren, Pap­keszin és Vilonyán is ellátja a papi teendőket. Teszi mindezt nagy örömmel, lelkesedéssel. Idén második alkalommal látták vendégül Balatonfűzfőn Böjte Csaba ferences atyát és a marosszéki Kodály Zoltán gyermekkórust. Szintén másodszor szervezték meg a plébániatemplom búcsújakor az ötvenórás folyamatos szentségimádást. A Balaton megáldása vízkereszt napján, fűzfői szolgálata idején kezdődött a városban.

Laposa Norbert két éve plébános Balatonfűzfőn és környékén. A hívek és a gyerekek hamar befogadták. Szereti a közösségi életet szervezni és abban részt venni (Fotó: Szendi Péter/veol.hu)

– Balatonfűzfőn korábban erre valóban nem volt példa, de a Balaton partján több településen már igen. A rendezvényt közösen hívta életre a plébánia, az önkormányzat és a Balatonfűzfőért Alapítvány. Ilyenkor áldást kérek azokra, akik gondozzák a tavat: halászokra, hajósokra, vitorlázókra, a vízi sportokat űzőkre, a búvárokra, a helyi lakosokra, a településre érkező nyaralókra és mindazokra, akiknek fontos a Balaton. Megemlékezünk azokról is, akik az elmúlt évtizedekben életüket vesztették a tóban. Arra is figyelmeztetem az embereket, felelősségteljesen bánjanak a vízzel, természettel, amelyet Isten az emberre bízott azért, hogy óvja és gondozza azt. Több mint egy éve, hogy bevezettem minden hónap első péntekén az esti szentmise előtt az egyórás szentségimádást. Miután kihelyezem az Oltáriszentséget, megyek gyóntatni, biztosítva mindenki számára a szentgyónás lehetőségét.

Norbert atya örömmel említi, hogy a korábban többször beázott fűzfőgyártelepi templom tetejét egyházi és állami támogatással sikerült megjavítani. A Jézus Szíve-plé­bániatemplom – a hívek adományainak köszönhetően – egy elektronikus orgonával gazdagodott. Most harangokra gyűjtenek, reméli, hogy a közeljövőben itt is lesz déli harangszó. Hamarosan kezdődik a plébániaépület felújítása, egyházmegyei támogatásból. Örül, hogy a hívek közössége egyre gyarapszik, idén nyolc felnőtt bérmálkozót készített fel a szentség vételére.

– Nekünk nem csupán a keresztény kultúrát kell védelmeznünk, hanem a keresztény hitet. Vallom, hogy első helyen van a hit, amelyből kibontakozik a keresztény kultúra. A kettőt azonban nem lehet felcserélni. A keresztény hit megvallása, megélése nem szabad, hogy csak a szentmisékre korlátozódjon, egész életünket át kell szőnie. Ezért is próbálok jelen lenni az emberek mindennapjaiban, a templomon kívül is, hiszen lelkipásztora vagyok azoknak is, akik még keresik vagy esetleg egy kicsit eltávolodtak Istentől. Bízom benne, hogy szolgálatom által segíteni tudok nekik is őt megtalálni. Köszönetet mondok mindazoknak, akik lelkipásztori szolgálatomban a segítségemre vannak.

A veol.hu-n megjelent cikk itt olvasható.