Jól vizsgázott a megújult a vízimentő oktatás a Balatonon (vizimentok.hu)

2020, ahogy szinte az élet minden területén, a vízimentő oktatásban is változásokat hozott. Az új helyzet megkívánta, hogy az eddig kialakított és jól működő oktatási rendszerét újragondolja, átalakítsa a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Bevezették az online elméleti rendszert. 

A tanfolyam nagy részét otthon ülve tudják elvégezni a hallgatók. Az online elméleti anyag jelentős része, olyan 20-30 százaléka mehet saját időbeosztásuk szerint – mondta el a vizimentok.hu oldalnak Illés Zoltán, az oktatási csoport vezetője. Hozzátette: előírnak kötelezően gép előtt töltendő időszakokat, amikor az oktatók előadást tartanak, de a különböző kiadott házi feladatokat, modulzáró teszteket és azokat a segédanyagokat, amiket feltesznek, azokat gyakorlatilag a saját időbeosztásuk szerint tudják használni. Ezáltal rövidítettek a ténylegesen itt töltendő időszakon.

Mindenesetre az biztos, hogy fizikailag egy picit nagyobb teher a hallgatóknak az, hogy csak öt napig vannak itt (plusz egy vizsganap), és az az öt nap arról szól, hogy szinte folyamatosan vízben kell lenniük. Korábban kilenc napos volt a tanfolyam, ahol megoszlott az elméleti és a gyakorlati anyag. Viszont maga az oktatási rendszerünk sokkal hatékonyabbá vált. Gyakorlatilag hetente be tudunk fejezni egy tanfolyamot, mindemellett, akár hatvan, nyolcvan, száz embert is tudunk egyszerre online elméleti oktatásban részesíteni. Legutóbb közel ötven fővel zajlott egy elméleti képzés és most három héten keresztül jönnek ezek a hallgatók a gyakorlati képzésre.

– fogalmazott a szakember.

Tápay Tamás oktató pedig arról beszélt, hogy egy kicsit nagyobb az érdeklődés, mert sokan úgy vannak vele, hogy így sokkal egyszerűbb elvégezni a tanfolyamot és ezért meg is csinálják, viszont ezzel párhuzamosan jelentősebb a lemorzsolódás

Több az online tanfolyamos, viszont több a kieső is, hisz sokan úgy jönnek ide, hogy úszni nem nagyon tudnak. Most nem a szintfelmérővel kezdődik a képzés, hanem ugye az online oktatással, és emiatt a tanfolyam közben esnek ki az emberek. Ez egy kicsit furcsa, szoknunk kell nekünk is. Nem rossz, csak máshogy kell hozzáállnunk. Ez az oktatóknak is újdonság még. Furcsa, hogy már találkozom mindenkivel, de a felével nem fogok oda eljutni, hogy a gyakorlatban is tudjak velük foglalkozni.

-vélekedett Tápay Tamás. Beszélt arról is, hogy  körülbelül hetven százalékban van kész a rendszer, amit még fejleszteni kell, az az anyagok digitalizálása, hogy minden fent legyen.  Hogy ezek a honlapon meglegyenek, az még egy kis idő. Ezeket szeretnék majd a kicsikét csendesebb időszakban megoldani.

Az online elméleti oktatással valami egészen új vette kezdetét a vízimentő képzésben. Rengeteg befektetett munkaóra és energia van az új rendszer kidolgozásában, elindításában és működtetésében. A visszajelzések azt mutatják, hogy jó az irány.  Nyár végén értékelik majd az első szezon tapasztalatait és a már meglévő ismeretek birtokában tervezik meg a további feladatokat.