Jól alakul a foglalkoztatási paktum megvalósítása Keszthelyen (zaol.hu)

Időarányosan kedvező mutatókat értek el a térségi foglalkoztatási paktumban. A tavaly év elején indult programba több mint nyolcvan főt vontak be eddig.

Pályázati támogatással valósul meg a Kelet-Zalai Foglalkoztatási paktum a keszthelyi önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal, a Civil a Civilekért Egyesület, valamint a Keszthelyi Városfejlesztő Nonprofit Kft. összefogásával – írja a zaol.hu A 2018. január elsején kezdődött és 2021. június 30-ig tartó programban különféle képzéseket valósítanak meg, illetve bérköltségekhez nyújtanak támogatást

Nagy Bálint, a Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoport elnöke elmondta: céljuk, hogy segítsék a térségben maradást, erősítsék a munkavállalók és munkaadók közötti kapcsolatot, enyhítsék a munkaerőpiacon kialakult negatív hatásokat, tehát segítsék azt, hogy a munkaadók könnyebben találjanak munkavállalót. Beszélt arról is, hogy időarányosan sikerrel teljesítették az elvárásokat, ugyanis negyvenen jutottak álláshoz a projekt keretében, tizenhárman képzésen vettek részt, nyolcan kaptak támogatást vállalkozóvá váláshoz, egyéb munkaerőpiaci szolgáltatásban részesült 27 fő.

Hozzátette, hogy a keszthelyi Fő téren működik a foglalkoztatási paktum irodája, itt ügyfélfogadási időben várják a lehetőség iránt érdeklődőket. A projekt a keszthelyi és a zalaszentgróti járás területén élőket célozza meg: közel 200 főt vonnak be a programba – olvasható a zaol.hu összefoglalójában.