Irányt mutat nappal és éjszaka a Tamás-hegyi kereszt (veol.hu)

Megújult a balatonfüredi Tamás-hegyi kereszt kivilágítása. A másfél millió forintos beruházás adományokból történt, a működtető, és karbantartó az önkormányzat. A keresztet esténként tört fehér fénnyel világítják meg.

Böröcz István, a Turisztikai Egyesület elnöke felidézte, 2006-ban, a helybeli Gerics Endre ötletéből, és barátai hozzájárulásával állították a nyolc méter magas fenyőfa keresztet, amelynél páratlan panoráma nyílik Balatonfüredre és a Balatonra. A Tamás-hegyi kereszt irányt mutat nappal és éjszaka, a város egyik jelképe, idézi az egyesületi elnököt a veol.hu. Hozzátette, a kereszt két évezrede az égbe mutat, összekapcsolja a teremtett világot, és a Teremtő világát, keresztben levő része pedig mintha átölelné a Földet. A keresztnek, mint jelképnek ereje van, hiszen valaha rajta szenvedett a világ megváltója, aki megszabadította a világot a rossztól, és új életet adott.

Védje, óvja a megújult világítással Balatonfüredet, és mutasson irányt a hozzánk érkezőknek, hangsúlyozta Böröcz István. A köszöntő után Dasek Viktor, a Balatonfüred Római Katolikus Plébánia, Gabnai Sándor, a Balatonfüred-Dörgicsei Társulat Evangélikus Egyházközség, Császár Attila, a Balatonarácsi Református Egyházközség, és Bátki Dávid Géza, a Balatonfüred Református Egyházközség képviseletében ökumenikus ima keretében megáldotta, illetve megszentelte a keresztet – tudósít a veol.hu.