Szülőágyakat, inkubátort és szoptatós fotelt is vásárolhat a Keszthelyi Kórház egy pályázati támogatásnak köszönhetően. Közel 43 millió forint támogatást nyert az intézmény – melyet ma jelentettek be. A Családbarát Szülészet elnevezésű programnak köszönhetően biztonságosabb és komfortosabb körülmények várják a babákat és mamákat. Az eszközöket még idén beszerzik és rendszerbe állítják a kórház munkatársai. A tapolcai, illetve a marcali szülészet megszűnése óta jelentősen nőtt Keszthelyen a születések száma: tavaly 583, tavalyelőtt pedig 623 gyermeket segítettek itt a világra.
E helyett a több mint 15 éves szülőágy helyett hamarosan kettő darab multifunkciós, elektromos ágyat szerez be a kórház. A szülészetre e mellett például két ún. cardio topográfot is vásárolnak, melyekkel a magzat szívhangját és a fájástevékenységeket figyelhetik meg. Az itt látható újraélesztő asztalt is modernebb darabra cserélik. Az édesanyák kényelmét 10 új betegágy és szekrény szolgálja majd, de három szoptatós fotelt is be fognak szerezni. A pályázati támogatásból új inkubátort is vásárolnak, illetve olyan kékfény-berendezéseket, melyekkel az édesanya mellett kezelhetik az újszülötteket. Az eszközparkra elnyert fejlesztéssel a 2014-ben elkezdett családbarát programját tudja folytatni a Keszthelyi Kórház – mondta el dr. Kvarda Attila főigazgató.
„Hiszen, ha megnézzük a társadalomba végbemenő változásokat is, a gyermekvállalásnak a szorgalmazása prioritásként szerepel és ha a gyermekvállalásoknak a száma emelkedik, úgy nekünk, mint intézetnek és ezért felelős szervezetnek pedig alkalmazkodni kell és fel kell készülni ezen feladat ellátáshoz” – nyilatkozta a főigazgató.
A közel 43 millió forintos támogatás bejelentésén Manninger Jenő hangsúlyozta, a Keszthelyi Kórház jó eredményeket mutat az elmúlt időszakban. Az országgyűlési képviselő kiemelte, ez program is a családtámogatások egy formája.
„Otthoni kényelmi feltételek szerint, de mégis egy nagy fokú szakmai háttérrel szülhetnek a nők és a szülés előtti és utáni időszakot is így élhetik meg. Ezt segíti ez a 43 millió forintos eszközbeszerzés, hiszen sokkal biztonságosabb és kényelmesebb eszközökkel lehet dolgozni” – nyilatkozta a politikus.
Fontos, hogy a települések és az ott működő intézmények is megragadják a kormány által megfogalmazott irányelvek fejlesztési lehetőségeit – hangsúlyozta Keszthely alpolgármestere.
Nagy Bálint: „Fontos, hogy a kisgyermek a világra jöttét követő első napokban is komfortosabb körülmények között tud lenni és természetesen ahhoz is, hogy Keszthelynek is érdemben tudjunk a jövőjéről beszélni, a legfontosabbak a fiatalok, illetve az újonnan születendő keszthelyi és Keszthely környéki kisgyerekek.”
A kórház vezetése szeretett volna egy családi szobát is kialakítani. Kvarda Attila hozzátette, nem tette k le a tervükről, az alapítványi báljukon erre a célra fognak majd gyűjteni.