Ingyenes nyári táborok várják a gyerekeket Somogyban (sonline.hu)

A szünidő közeledtével kezdődnek a nyári napközis táborok, a megyében minden általános iskola szervez ilyet. Ezek rendszerint ingyenesek, hiszen mindkét tankerületben az Emberi Erőforrás Operatív Program (EFOP) támogatásával szervezik meg.

Pozsár Mónika három gyermeket nevel, közülük ketten iskolások. – Az intézmény által szervezett sporttáborba mennek majd – mondta a sonline.hu-nak a családanya. – Ez nagyon jó, mert ismert környezetben, ismert emberekkel, barátokkal töltik az időt. És az sem utolsó szempont, hogy ingyenes, mert számos táborlehetőség közül lehet válogatni, de ezek rendszerint roppant drágák.

A Kaposvári Tankerületi Központ arról tájékoztatott, hogy idén nyáron az Erzsébet-táborokban tizenhat iskolából hatszázhetvenhat diák pihen majd hat turnusban, ahol hatvannyolc pedagógus foglalkozik velük. A nyári szünet első két hetében pedig tematikus programheteket szerveznek, ezek részben napközis, részben bentlakásos jellegűek. A tervek szerint tizenöt intézményből ezerötszáztizenhat gyerek vesz majd részt ezeken. A programban részt vesz a Kodály Zoltán központi Általános Iskola és tag­iskolái, a Duráczky Óvoda, Általános Iskola és Módszertani Intézmény, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és a Jálics Ernő Általános Iskola.

A tankerület tájékoztatása szerint, a projekt támogatásával megvalósuló táborok témái széles skálán mozognak. Hiszen lesz nomád tábor, kalandtábor, de a szünidőben ismerkedhetnek a gyerekek a KRESZ-szel és a közlekedéssel, valamint sport-, idegen nyelv, környezet- és természetvédelem, művészeti tábor is lesz. A szervezők digitális témákban is hirdettek lehetőséget az iskolásoknak, valamint életvezetés, közösségi szerepvállalás és családi életre való nevelés is bekerült a táborok sorába.

Siófok térségében sem maradnak a gyerekek ingyenes tábor nélkül. A Siófoki Tankerületi Központ két EFOP-pályázat jóvoltából szervez programokat, összesen mintegy 157 millió forintból. Ezeken a tanulók közel egynegyede vehet részt, összességében 3600–3800 diák.

Külföldön is táborozhatnak a gyerekek
Nem csak napközis elhelyezésben gondolkodhatnak a Siófok környéki szülők, hiszen bentlakásos formában is lehetőséget biztosítanak a gyerekek értelmes nyári kikapcsolódására az iskolák. A diákok három–öt napos időtartamra mehetnek táborozni belföldön Siófokra, Kaszóba, Somogyszobra, Balatonszemesre, Patcára és Alsómocsoládra, illetve külföldön Horvátországba és Ausztriába.
A táborlehetőségeket a családok jellemzően a nyári szünet elején, a tanévzárást követően vehetik igénybe. Ez egyben könnyítés is a szülőknek, akik nem tudják megoldani a nyári felügyeletet, vagy problémát jelent erre az időtartamra szabadságot kivenni.