Ingatlanpiac: nyaralók népszerűsége a járvány után (piacesprofit.hu)

A nyaralóvásárlók körében a Balaton népszerűsége továbbra is töretlen, és az idei év első öt hónapjában az olcsóbb ingatlanok voltak a legkeresettebbek: a 25 milliónál drágább nyaralók esetében azonban az árengedmény elérhette akár a 20 százalékot is. A Balaton körzetében csak a tótól távolabbi falvakban lehet kifogni 3-5 milliós áron kisebb házakat – írja a piacesprofit.hu.

Magyarországon megingathatatlanul a Balaton a legnépszerűbb üdülőkörzet, amit a táj szépsége mellett a tó egyedülálló volta és nemzedékeken átívelő beágyazottsága is magyaráz. Az ingatlanpiac közelmúltbeli fellendülése itt volt a leginkább érzékelhető, ámbátor a tranzakciók száma jószerével csak a part-menti településeken volt számottevő. A Balaton-part települései közül Siófok, Balatonfüred és Keszthely áll a piaci rangsor élén. Ahogy az adásvételek abszolút számában, a lakosságszámra vetítve is Siófok volt rekorder. Az ott élők számához képest a déli parton még Balatonbogláron, északon pedig Balatonalmádiban, illetve a jóval kisebb lélekszámú Révfülöpön volt magas számú adás-vétel. A tágabb térségben még Hévíz számít fontos piacnak, míg a Káli-medence települései közül Köveskál említésre méltó. A balatoni térségen kívül a legtöbb nyaraló Gárdonyban, valamint Szentendrén cserélt gazdát. De népszerű volt a fürdőikről híres Hajdúszoboszló és Zalakaros is.

 

Gyengén indul a szezon

Az idei szezonnyitást alapjaiban rengette meg a járvány: ahogy a lakások adás-vétele, a nyaralóké is minimálisra csökkent. Ebben a szegmensben a szokásos álmos téli időszakból még fel sem ébredt a piac amikor a korlátozásokat bejelentették. Ahogy azonban az emberek alkalmazkodtak a különleges helyzethez, úgy az ingatlanpiac is magához tért, a lakások mellett nyaralóingatlanok is egyre nagyobb számban cseréltek gazdát – mutatta be a piaci mozgásokat Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Elmondta, az üdülőpiac visszapattanását elősegítette, hogy sok városban élő család számára a nyaraló jelentette az ideális megoldást a karanténra, amit az is igazolt, hogy ország szerte megteltek a szezonon kívül nem túl népes üdülőtelepülések.

 

Nincs változás az élen

Továbbra is Siófok a legnépszerűbb üdülőhely a Balaton déli partján, ahol az elhelyezkedéstől és a mérettől függően meglehetősen széles ártartományban, 9-28 millió forint között mozogtak az árak tavaly. Az idei év ehhez képest visszafogottan indult és jellemzően a kisebb alapterületű, 20 millió forintnál olcsóbb nyaralók keltek el a városban. A déli part többi településén nem jellemző a kiemelkedő érdeklődés, de az olcsóbb nyaralók mellett azért volt mozgás a 40-50 milliós ingatlanok piacán is. Tavaly Szántódon, Széplakon, Szárszón, sőt az egyébként kevésbé drága parti települések közé sorolt Fenyvesen is 30-50 milliós ingatlanok cseréltek gazdát. Ezek a szabadon álló, tégla építésű nyaralóingatlanok jellemzően 3-5 szobásak, 400-800 négyzetméteres telekkel rendelkeztek. Az idén eladottak legtöbbje 2-3 szobás kis nyaraló volt, saját kerttel. Az első negyedévben leggyakrabban a 15-25 milliós ingatlanok keltek el, április-májusban már a 30 milliós és drágább ingatlanok is gazdát cseréltek. Amíg az Otthon Centrum adatai szerint tavaly az eladók nem nagyon engedtek az irányárból, legfeljebb néhány százezres alku volt a jellemző, idén – különösen a nagy értékű ingatlanok esetében – több millióval olcsóbb árat is elfogadtak: egyes esetekben akár 20 százalékos árengedményre is volt példa.

Az északi part tavalyi rekorderei a kétezres években épült, családi ház méretű ingatlanok voltak (főként Tihanyban és Füreden), de a parttól távolabb, például Dörgicsén 25-30 millió forint körül értékesítettek használható méretű saját telkeken álló 3-4 szobás nyaralókat. Soóki-Tóth Gábor kiemelte, hogy az idei év első hónapjaiban főként az önálló kertes kis házakat vásárolták, jellemzően 16-22 milliós tartományban. Amíg Balatonfüreden tavaly egy használt apartmanért akár húsz millió forint feletti árat fizettek – azaz egy négyzetméter 650 ezer forintot ért –, addig Ábrahámhegyen egy hasonló téglaépítésű kis apartmant már 420 ezres négyzetméteráron is lehetett kapni.

 

A telekkel rendelkező nyaraló a nyerő

Az idén értékesített ingatlanok négyzetméterára az északi part településein 250-500 ezer Ft/m2 között szórt, az Otthon Centrumnál szinte kizárólag saját telekkel rendelkező nyaralókra volt vevő. A jellemző árszint 20 millió körül volt, de természetesen ennél lényegesen drágább nyaralókat is sikerült értékesíteni – gyakran az irányár 10-15 százalékát elérő árengedménnyel.

A Dunakanyarban és a Velencei tónál jellemzően a 70-es, 80-as években épült kisméretű, saját telekkel rendelkező nyaralóházak voltak kelendőek a 15-25 milliós ártartományban. Ezek olyan 1-3 szobás nyaralók, amelyek felújítva akár állandó otthonul is szolgálhatnak. Itt már tavaly is akár 20-25 százalékot is lehetett alkudni az árból, főleg a drágább ingatlanok keltek el nagyobb kedvezménnyel. Az idei évben főként a 10 milliós vagy annál olcsóbb kis házakat vásárolták. Míg a Balaton körzetében csak a tótól távolabbi falvakban lehet kifogni 3-5 milliós áron kisebb házakat, Pest megyében számos településen a családi házakra jellemző méretű telken egy-két szobás, 35-45 négyzetméteres nyaralókat kínálnak ilyen áron. Pest megyén kívül a Budapest vonzáskörzetének számító Fejér megyei településeken nyaralót vásárlók egy része állandó lakhelyként kívánja használni az ingatlant – summázta az ingatlanpiaci helyzetet a piacesprofit.hu.