Ilyen volt a Veszprémi Állatkert megnyitása 1958-ban (veol.hu+videó)

Veszprémben, a festői Fejes-völgyben avatták fel 1958-ban az ország második állatkertjét.A Filmhíradók Online felületén talált egy videót a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark megnyitásának első napjáról a veol.hu, ennek kapcsán nézett utána az állatkert múltjának. 

Balassa Gyula, akkori miniszterhelyettes nyitotta meg a híres magyar Afrika-vadász, Kittenberger Kálmán nevét viselő új állatkertet. A tizenhárom holdas növény- és vadaskert létrehozásáért hónapokon át lelkesen dolgoztak a helybeliek. A Veszprémi Állatkertben a Kárpát-medence valamennyi állatfajtáját összegyűjtötték.

Az állatkert létrejötte
Az Úttörőszövetség hamar kihátrált az akkor még kis vadaspark fenntartásából, annak feladata teljes egészében a városra szállt. 1960-ban első igazgatója Répási László lett, majd egy 1963-as revízió következtében őt váltotta Kasza László, akinek nevéhez fűződik az állatkert országos népszerűségének megteremtése.

Az állatkert akkori leghíresebb lakója Böbe csimpánz volt, aki találékonyságával, játékosságával az ország egyik legismertebb állatává vált; festeni is tudott, és több róla készült film főszereplője volt. 1970-ben pusztult el, az állatkertben egy fából faragott portré őrzi emlékét. Itt található Böbe majom sírja is.

A cikk folytatása és a kapcsolódó videó itt található.