Friss banán a szobákban, amerikai filmek a moziban, örömlányok és a vízig vezető piros szőnyeg. Ilyen volt az élet a titkos üdülőkben annak idején. A SzMo.hu szerzője izgalmas időutazásra invitálja olvasóit.
Bár az előző rendszer pártüdülői közül kétségtelenül az Aliga I. és II. kapta a legtöbb figyelmet, az akkori kor emberének elképzelhetetlen luxus nem kizárólag abban az objektumban volt fellelhető. Ilyen szigorúan őrzött, a pártelit számára fenntartott intézmények voltak többek között Öszödön, Földváron és Tihanyban is, hogy csak a leghíresebbeket említsük. Igaz ezek csupán az aligai 100 milliós apanázsnak a töredékéből gazdálkodhattak. Ahogy a SzMo.hu Aliga kapcsán már írt róla, az ilyen üdülők építése általában a politikailag nemkívánatos elemek nyaralóinak einstandjával kezdődött, és ez nem csak a leghíresebb pártüdülő esetében volt így.
Einstandolt villák és vörös szőnyeg
Az öszödi nyaralóhely esetében 17 villatulajdonos vehette tudomásul lógó orral, hogy remek ízléssel választott magának telket korábban, bár szerény vigasz lehetett, hogy az a legegyenlőbb elvtársaknak is tökéletesen megfelelt. A 17 telket ugyanis mindenféle kártérítés nélkül egyszerűen a pártüdülő területéhez csapták 1950-ben. Ráadásul az ott maradt villák gyakran üresen árválkodtak, mivel az igazi elit – többek között Rákosi – jobban kedvelte az aligai létesítményt, így szívesebben nyaraltak ott.
Még az sem bírta jobb belátásra őket, hogy egy idő után vörös szőnyegről ereszthették a kommunizmus építésében megfáradt testüket a Balaton hűs habjaiba, amiről még a Szabad Európa rádió is beszámolt. Persze volt erre magyarázat is, hiszen a nyálkás fa stégen esetleg megcsúszhattak volna az értékes lábak.
A legfontosabb elvtársak ültek az ablaknál
Akkoriban a választás csupán egyéni ízlés kérdése volt, hiszen – a nyolcvanas évekig – a pártüdülők használatáért semmit sem kellett fizetni, és később sem lettek drágábbak egy SZOT beutalónál. De micsoda különbségek voltak azokhoz képest! Már reggel, amikor megérkeztek az állami autóval – ezt lemondásuk vagy leváltásuk után még legalább fél évig megtarthatták – megrendelhették az extra reggelijüket. Semmilyen gondot sem jelentett, ha valaki pirított borjúmáj habbal kívánta indítani a napját, és az ellátás minősége a többi étkezésnél is ilyen maradt.
Mivel az ilyen üdülőkben alacsonyabb rangú pártfunkcionáriusok és hírességek is nyaralhattak, így a rangot azzal tisztelték meg, hogy a legfontosabb emberek az ablakok melletti asztalokat kapták. Innen hangzott fel egyébként a leggyakrabban a legendás mondat „Milyen kiszolgálás ez. Nem egy átkozott SZOT üdülőben vagyunk” (eredtileg kevésbé szalonképes kifejezéseket használtak).
A cikk szerzője arról is ír, hogy a „beutaltaknak” milyen kedvezményes vásárlási lehetőség állt rendelkezésére és milyen extra szolgáltatások várták a feleség nélkül érkezőknek. A teljes cikk ide kattintva olvasható.