Igal: nemzetközi huszártalálkozó figyelmeztető lövésekkel

Horvát, osztrák, német huszárok és holland dragonyosok mérik össze tudásukat szombaton a Somogy megyei Igalon. Figyelmeztető lövéseket is leadnak jelezve; a Balaton régió nem csak a strandokból áll.

A Balatontól 40 kilométerre délre található fürdőváros, Igal önkormányzata idén másodszor rendez nemzetközi huszártalálkozót.  Célja ezzel a hagyományok ápolása, és egy olyan jelmezes, felvonulásos turisztikai attrakció nyújtása, amelynek révén a résztvevők betekintést nyerhetnek egy-egy ország történelmi eseményeibe is.
A több ezer látogatóra számító rendezvény arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a Balaton közelében számos olyan turisztikai desztináció létezik, amely alkalmas az üdülőrégió vonzerejének növelésére.  A tótól 40-50 kilométeres távolságra legalább tíz fürdő nyújt alternatív programlehetőséget rossz idő esetén.

Szombaton a parádézó huszárok tíz figyelmeztető ágyúlövést fognak leadni, amivel a turisztikai szakemberek figyelmét akarják felhívni arra, a balatoni ajánlataik összeállításakor jusson eszükbe, hogy nem csak a tó partján zajlanak események.
Az Igal főteréről induló és a város utcáin végig vonuló látványos, zenés felvonuláson lesznek lovas-, illetve huszárcsapat bemutatók, csatajelenetnek, ágyúdörgés és puskaropogás is – a szervezők ígérete szerint.

(14:27)