Időjárás: mutatjuk, milyen idő várható karácsonykor! (agroinform.hu)

Csütörtökön gyenge hószállingózás is előfordulhat, pénteken többféle csapadékra is lehet számítani, de főleg eső lesz. 24-én akár 14 fok is lehet – írja az agroinform.hu.

Csütörtök

Mindenütt megvastagszik a felhőzet, beborul az ég, de az ország keleti felében számíthatunk néhány órás napsütésre. Gyenge hószállingózás is várható, majd az esti óráktól északkeleten havazásra, északon pedig vegyes halmazállapotú csapadékra lehet számítani. A déli szél főleg a Dunántúlon megélénkül, majd a késő esti óráktól meg is erősödik a déli tájakon. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között valószínű.

Péntek

Napközben főleg az ország délnyugati területein felszakadozhat a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Estefelé ott is újból erősen megnövekedhet a felhőzet. Éjjel, illetve napközben főleg az ország északkeleti felén többfelé várható csapadék: általában eső, de a nap első felében az északi, északkeleti megyékben még havazás, havas eső, néhol ónos eső, fagyott eső is előfordulhat.

Estétől elszórtan délnyugaton is számíthatunk esőre. A délnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalban -8, +2, kora délután 2, 14 fokot mérhetnek, ezen belül északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb az idő.