Idén is lesz óriáskerék Balatonalmádiban (termalonline.hu)

Az elmúlt év nyarán, július második felében állítottak fel első alkalommal óriáskereket Balatonalmádiban. A nagyobbak közül való, 45 méter átmérőjű látványosság – amin éjszaka ledes fényjáték futott – a Wesselényi strand előtti téren kapott helyet. 2020-ban nagy sikert aratott, rengeteg fotómegosztás generált a közösségi médiában. Úgy tűnik, hogy idén is Almádi látványosságai közé fog tartozni az óriáskerék, ugyanis már elkezdődött a felépítése a tavalyi helyszínen. Ez alapján várhatóan már a pünkösdi hosszú hétvégén birtokba vehetik a vendégek az óriáskereket – írja a termalonline.hu.

Az idei jegyárak még nem ismertek, de tavaly egy felnőtt jegy 2000 forintba, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1500-1500 forintba került, a családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek) ára pedig 5800 forint
volt.

Egyébként Balatonalmádiban előreláthatólag május végén nyitnak majd a strandok. A Budatava strandon megújulnak a zöldfelületek, öntözőrendszert építettek ki, továbbá új napozóstég és vízbejáró készült.

A Káptalanfüreden található strandon új kabinsor épült és megújult a főbejárat előtti térburkolat.

A Wesselényi strandon megújultak a zöldfelületek és a főépületben felújították a mosdókat. Ezen felül rendbe tették a főbejárat homlokzatát és elvégezték a strandi játszótér és járdák karbantartását. A város tulajdonában lévő mindhárom strandon 2021-ben is a tavalyi jegyárak lesznek érvényben.