Idealista Tihany leendő polgármestere (Tihanyi Visszhang)

A helyhatósági választáson négy jelölt közül, meggyőző fölénnyel, Kötél Balázst választották Tihany polgármesterének. Az új településvezetőt, aki csak ez év októberben kezdheti el a munkát, arról kérdezte a Tihanyi Visszahang, hogyan készül a feladatra? Milyen víziója van Tihanyról, és persze miben szeretne változást elérni? Egyáltalán, minek tulajdonítja a felé irányuló bizalmat, annál is inkább, mert sokakat meglepett az ambíciója, hiszen eddig nem vett részt aktívan a település közéletében.

 

– Meglepte a választás eredménye?
– Tudom, nem számítottak rám, de engem nem lepett meg az eredmény, mert a választások előtt sokat beszélgettem én is és a csapatom többi tagja is a helyi lakosokkal, sokféle embert és sokféle nézőpontot hallgattam meg, ezek alapján az lett volna a meglepetés számomra, ha nem én nyerek. Érezhető volt, hogy a tihanyiak változást szeretnének, azt szeretnék, hogy a települést másképp és mások vezessék. A szavazatok aránya viszont meglepett, nem számítottam arra, hogy ilyen arányban voksolnak rám, és a komplett csapatomra.

– Mit gondol, ezek a szavazatok elsősorban a személyének szólnak, vagy inkább protest szavazatokról van szó?
– Úgy gondolom, mind a kettő közrejátszott az eredményben, ráadásul részben az országos politika miatt, a szavazói aktivitás is az előzetesen vártnál lényegesen nagyobb volt, ami nekem kedvezett. Én úgy gondolom,  egyértelműen lehetett érezni, hogy a tihanyiak változást szeretnének, tisztán megfogalmazódott egyfajta elégedetlenség. Tósoki Imre 18 éve polgármester, két választáson még ellenjelöltje sem volt, 2010-ben indult utoljára rajta kívül más is a polgármesterségért. Ő maga ugyan nem indult most polgármesterként, de megnevezte utódját, ezt viszont láthatóan elutasították az emberek. Tehát biztos, hogy voltak protest szavazók, de úgy gondolom, a programom is megszólította a tihanyiakat. Nem ígértem eget rengető dolgokat, azt ígértem, hogy minden tudásommal azon leszek, hogy a mostaninál egy szerethetőbb település legyen Tihany. Azt mondtam: ne építsünk most, hanem inkább szépítsünk.

– 2010-ben költözött vissza Tihanyba, de az utóbbi pár hónapot leszámítva a közéletben egyáltalán nem vett részt. Kívülről nézve váratlannak tűnt, hogy ambicionálja a polgármesterséget.
– Ez így van, hosszú évekig lekötött a munkám, -27 éve vezetek egy földmérési vállalkozást-, és Bence fiam sportkarrierjének egyengetése is sok időt, energiát igényelt. Fiam jelenleg az USAban, Toledóban tanul egyetemen ösztöndíjjal, többszörös magyar golf bajnok, úgy tűnik elindult a maga útján, nekem meg így jutott figyelmem a közéletre is. Nálam az aktivitást az úgynevezett Kenderföldek beruházás hozta meg, elmentem az ezzel kapcsolatos testületi ülésekre, ott fogalmazódott meg bennem, hogy az önkormányzat ilyen horderejű kérdéseket nem intézhet úgy, ahogy azt teszi. Nagyjából két éve kezdtem el járni testületi ülésekre, rákérdeztem dolgokra, egyre inkább érlelődött bennem, hogy lehetne ezt jobban és másképp csinálni, – ekkor döntöttem el, hogy a választáson képviselőjelöltként elindulok. A polgármesteri jelöltségről már különböző egyeztetések és mérlegelések után döntöttem.
A jelenlegi képviselő-testület két tagjával, Dr. Tóth Judittal és Bartus Sándorral megtaláltam a közös hangot, ők támogatták a polgármesteri ambíciómat. Egyetértettünk abban, hogy csak akkor van esélyünk a változtatásra, ha együtt, csapatként indulunk. Én a csapatmunkában hiszek, senki sem érthet mindenhez, ezért a polgármesterséget is egy team-munkaként fogom fel. A csapat többi tagja Radó Krisztina, Csizmazia Kenéz és Kónya Péter ugyanígy gondolkodik. Idealista vagyok, tényleg azt gondolom, hogy a települést lehet a jelenleginél jobban is vezetni. Nem valaki vagy valami ellen szeretnék dolgozni, hanem a falu érdekében tisztességesen, kikérve és meghallgatva sokak véleményét.

– Nehéz örökséget vesz át, hiszen Tósoki Imre több cikluson átívelő polgármestersége alatt sokat fejlődött Tihany. Véleménye szerint miben kell elsősorban változtatni?
– Tósoki Imre valóban sok jó és hasznos fejlesztést valósított meg, megbecsült polgára a településnek, de úgy gondolom, az utóbbi pár évben született néhány rossz döntés, ide sorolom a már említett Kenderföldeken tervezett építkezés kommunikációját is. Nem értem, hogy ilyen fontos, a település életét hosszútávon meghatározó kérdésekben miért nem volt egyeztetés a lakossággal, miért nem volt megfelelő tájékoztatás az ügyben? Ezen változtatni kell, átláthatóbbá kell tenni az önkormányzat működését, nyitottnak kell lenni a különböző véleményekre is. Azt szeretném, hogy a Tihany szempontjából meghatározó ügyekben mérlegeljük a szakemberek véleményét, ha kell, állítsunk fel szakértői bizottságokat, illetve mindenképp tájékoztassuk a helyieket és lehetőleg kérjük ki a véleményüket is a nagyobb, fontosabb ügyekben. Nem vélemény-káoszt szeretnék, de az  önkormányzatnak ilyen helyzetekben értelmes alternatívákat igenis fel kell állítania. Meghallva az emberek véleményét, úgy látom, a polgármesternek közvetlenebb kapcsolatban kell lennie a helyiekkel, meg kell hallgatni az
apró-cseprő gondokat is. Van bennem ambíció, nyitottság, racionalitás, érvekkel meggyőzhető vagyok. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy senki nem születik polgármesternek, biztos nekem is sokat kell tanulnom majd, és biztos lesznek kevésbé jó döntések is.

– Sajátos a helyzet, hiszen az új képviselő-testület csak októberben kezdheti el a munkát. Az elkövetkező bő három hónapban
hogyan készül a polgármesterségre?
– Igyekszem minél több emberrel beszélgetni, tanácsot kérni, tájékozódni. Óvatos várakozás van bennem. Együttműködő embernek tartom magam, ezért nagyon számítok majd a megválasztott képviselő-testület munkájára is. Mindenképpen szeretnék Tósoki Imrével is egyeztetni, úgy vélem, a jelenlegi helyzetben az lenne mindenkinek a legjobb, ha egy zökkenőmentes, higgadt átadás történne. Bízom benne, hogy ez így lesz.

– Amikor átveszi a polgármesterséget mi lesz az első teendője? Miket tart a legfontosabb feladatoknak? Említette a Kenderföldeket, ebben a konkrét ügyben például mit tesz majd?
– Kicsit ápolatlan a falu, egyes frekventált helyeken a közterületek állapota nem megfelelő, ezen mindenképp változtatni szeretnék, a lehető leggyorsabban. Ez pénz és akarat kérdése. Muszáj
erre keretet találni, muszáj a Falugondnokság tevékenységét átgondolni annak érdekében, hogy változtatni tudjunk ezen. Tihany emblematikus helyeinek környezete nem lehet elhanyagolt. Ezzel szeretném kezdeni a munkát. A Kenderföldek ügyében, amint tehetem, újabb egyeztetést kezdeményezek majd a beruházókkal, a civilekkel és a természetvédőkkel, egy mindenki számára elfogadható kompromisszumos megoldást kell találnunk. Nem akarok
senkit sem ellehetetleníteni, a beruházót sem szeretném lenullázni, de kell egy megnyugtató megoldás erre a helyzetre, remélem, mindenki enged egy kicsit.

– Milyen Tihannyal lenne elégedett polgármesteri ciklusa végén, milyen települést vízionál 2029-re?
– A polgármesterség egy hosszútávfutás. Most nem nagy fejlesztésekben gondolkodom, a meglévő környezetünket, infrastruktúránkat kell fenntartani, odafigyelni arra, hogy jól tudjuk működtetni azt, amink van. Tihany a turizmusból él, ezt mindenképp prioritásként szeretném kezelni, de ezzel is lesz dolgunk, hiszen többféle érdek áll itt szembe egymással. Szeretnék egy turisztikai bizottságot létrehozni, hogy ebben szakmai megoldásokat találjunk. De alapvetően két fontos célom van. Egyrészt el szeretném érni, hogy Tihany ne negatív példaként kapjon országos figyelmet a médiában, úgy kell dolgoznunk, döntéseket hoznunk, hogy ne történjenek itt visszás ügyek. Másrészt el szeretném érni, hogy Tihany környezete, a frekventált közterületek úgy nézzenek ki, hogy a nyugat-európai viszonylatban is megállják a helyüket. Tihanynak minden adottsága megvan ehhez, nekünk az a feladatunk, hogy mindig a legszebb arcát mutassa a település.