Húsvétkor indul a hajózási szezon (balatonfured.hu)

Április 20-án megérkezik az első hajó Balatonfüredre, ezzel kezdetét veszi a 173. balatoni hajózási szezon. Sétahajózás, koncertek és húsvéti programok várják az érdeklődőket a városban, a hónap végén pedig Jókai Napok.

A tó déli partjáról befut az Első hajó ezzel megkezdődik az idegenforgalmi idény és a balatoni menetrend szerinti hajóközlekedés.

Az április 20-án, szombaton, délelőtt tíz órakor rendezendő ünnepségen térzene és néptánc várja az érdeklődőket, akik a megnyitó után ingyenes sétahajózásra indulhatnak. (A Balatoni Hajózási Zrt. a négynapos ünnepre tekintettel április 19-22. között húsvéti séta- és gyerekhajókat is indít.)

Balatonfüreden öt napon át tartó programokkal várják a húsvéti hagyományok iránt érdeklődőket és persze a gyerekeket. Tárlatvezetések, kézműves foglalkozások és bábszínházi előadások követik egymást.
A Zsidó Kiválóságok Házában Heller Ágnes filozófus tart előadást és fellép Gerendás Péter előadóművész. Koncertet ad a Füred Dixieland Band, akikhez csatlakozik ezúttal Falusi Mariann és Kamarás Iván is. A gyerekek tojásfestésen és mézeskalács rajzoláson vehetnek részt, lesz tojásfa állítás, sőt, gondolva a tavaszi szünetre, még kirándulást is szerveznek a sarvalyi erdőbe.
Az április 18-23. között zajló programok részletei itt.

A hónap utolsó hétvégéjén pedig kezdődnek a Jókai Napok. A Kecskeméti Énekes Kör és a Mendelssohn Kamarazenekar ad koncertet, majd az irodalomé lesz a főszerep. Jókai villájának udvarán megidézik a klasszikus írót, lesz irodalmi séta, folyóirat és kötetbemutató, érdekes irodalomtörténeti előadások.
Nyíltvizi felolvasás és zenélés terepe lesz a Jókai hajó, a hétvégén pedig a Koloska-völgyben rendezendő Jókai-bableves főzőversenyen lehet majd kóstolni és lazulni.