Húsvéti ellátás és lelki segítségnyújtás Veszprém megyében (MTI)

A húsvéti ünnepek idejére is biztosítanak ellátást a rászorulóknak a vidéki önkormányzatok. A települések, a helyi egyházi szervezetek és a segélyszervezetek a koronavírus-járvány miatt folyamatosan gondot fordítanak a lelki segítségnyújtásra is.

Veszprém megyében a korábbinál is nagyobb körültekintéssel dolgoznak a házi segítségnyújtásban tevékenykedők – közölte a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség falugondnoki és házi segítségnyújtó szolgálatának fenntartója. Bikádi László kifejtette: az idősek ellátása során ezekben a hetekben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a lelki segítségnyújtásra.

A református lelkész hozzátette, hogy a járvány kitörése nagy kihívás elé állította a szervezetet, meg kellett szervezni a biztonságos munkavégzést, ezért minden dolgozót szájmaszkkal, kesztyűvel láttak el, és fokozottan védik, otthonmaradásra kérik gondozottjaikat is, akik nagyon együttműködőek.

A lelki támogatás most még fontosabb, a szolgálat dolgozói készek arra, hogy mind több feladatot vállaljanak a járvány esetleges súlyosbodása esetén – hangsúlyozta a lelkész.