Horgásztilalom feloldva: elindult a balatoni ragadozó-szezon

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetősége úgy döntött, hogy a kedvező időjárás miatt május 1-jétől feloldja a Balatoni Horgászrend 35. pontjában foglalt, úgynevezett „csónakos tilalmat” – derül ki az állami tulajdonban lévő cég közleményéből.

 

A 2025. évi Balatoni Horgászrend – többek között – azt a módosítást is tartalmazta, mely szerint a nevezett „csónakos tilalmat” meghosszabbítva, május 15-ig léptette életbe. Már a módosítás kihirdetésekor is közölték, hogy ezt a hosszabbítást csak kedveztőlen, hideg időjárás esetén kívánják tartani.

A süllők ívását idén is nyomon követték: március 21-én már ikrával megrakott fészkeket találtak. De a hosszú évek tapasztalatai alapján tudják, hogy az időjárás függvényében 1-3 hétig is tarthat maga az ívás, amelyet a termetesebb, idősebb példányok kezdenek, és az ivarérettséget épphogy elérő 60-70 dekás egyedek fejeznek be. Az ívás és az azt követő fészekőrzés különösen akkor nyúlhat meg, ha áprilisban jelentős visszahűlés történik. Ilyenkor megnyúlhat a kelési idő, ez pedig növeli az esélyét, hogy a halpenész (saprolegnia) megtámadja a fészkeket. A penészedés hatására (annak mértékének függvényében) akár teljesen megfulladhatnak az ikrák. De a süllők sokszor még az ilyen „befulladt” fészkeket is őrzik annak ellenére, hogy abból már szaporulat nem várható – ezt a víz alatti megfigyelések többször igazolták. A már-már menetrendszerű áprilisi visszahűlés idén is megérkezett, április 7-én még havazott is, ám szerencsére gyorsan visszatért a természet a tavaszi meleghez.

A tegnap történt helyszíni ellenőrzés során a Balaton vize 16-17 fokosnak bizonyult, a műfészkeken már nem találtak egészséges vagy friss süllőikrát, csak néhány erősen penészes fészket vettek kézbe munkatársaink. A természetes ívóhelyeken már szintén csökkenő képet fest a süllők jelenléte.

A meghozott döntés értelmében tehát a süllő, a csuka, a balin és a sügér fajlagos tilalmának végével, május 1-jén 00:01 perctől szabad ismét csalihallal, halszelettel vagy műcsalival horgászni, akár partról, akár vízi járműből is.

Kérik a horgászokat, hogy a nevezett időpont előtt ne hagyják el vízi járműveikkel a kikötőiket, mert rendszeresen előforduló szabályszegés, hogy már április 30-án, még éjfél előtt találkozunk a vízen szabálytalan távolságban lévő, vagy akkor még tiltott eszközöket szállító csónakkal a vízen.

 

Vigyázat a sárga bójáknál!

Egyúttal kiemelten felhívják a figyelmet a nagy sárga bójákkal körülvett kíméleti területekre, ahol a süllőfészkeit helyezte ki a társaság: Balatonberény, Fonyód, Tihany és Balatonvilágos előterében! Mind a négy nevezett helyszínen 6 db hordó alakú sárga bója által határolt téglalap alakú területet jelöltünk ki, amely területen belül tilos behajózni, áthaladni és oda horgászkészséggel bedobni is! (A társaság honlapján ábrákon is láthatók, hol és hogyan helyezkednek el a bóják.)

Jó hír a harcsahorgászok számára, hogy idén a négy napos hosszúhétvége miatt csak május 5-én kezdődik a harcsa tilalmi ideje, így május első négy napján bármely engedélyezett módszerrel horgászhatnak csónakból is harcsára.

Szintén csak május 5-én lép életbe a ponty fajlagos tilalmi ideje, amely a korábbi évekhez hasonlóan csak a Balaton befolyóin és a Kis-Balatonon lesz érvényes, a főmederre idén is megkértük a ponty tilalmának feloldását.

A társaság kéri, hogy aki szabálytalanságot tapasztal, az használja a halőri bejelentőt.