Horgászjegyek vásárlása: már minden SZÉP kártyával, és minden alszámláról lehetséges

„Tájékoztatjuk Horgásztársainkat, hogy május 17-től a MOHOSZ HORINFO online rendszerében már nem csak a K&H Széchenyi Pihenőkártyájával (SZÉP kártya), hanem az OTP és az MKB SZÉP kártyáival is, az adott kártyán mindhárom alszámláról megvásárolhatják a területi és a kiegészítő horgászjegyeket” – áll a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közleményében.

 

A MOHOSZ  közlemény folytatása:  

„A MOHOSZ informatikai szakrendszerében e feladattal párhuzamosan megújította a jegysztornózás és az érvénytelenítés lehetőségeit is, valamint – ezzel is megköszönve a horgászok türelmét – a SZÉP kártyával vásárlóknak nyereményjátékot is indít, amely 2021. december 1-ig tart majd.

Magyarországon a horgászat az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység, így egyértelmű volt az az igény, hogy a horgászok az új informatikai rendszer keretei között is ki tudják használni a SZÉP kártya vásárlási lehetőségeit. A MOHOSZ ugyan ezen lehetőség biztosítására jogszabály alapján nem kötelezett, de a horgászszövetség részéről is egyértelmű volt a szándék ezen – a tavalyi évben is üzemelő – többletszolgáltatás folyamatos biztosítására, melynek plusz anyagi terheit továbbra sem a horgászok, hanem a MOHOSZ és a horgászszervezetek viselik. Ezen jogos igényt időközben tovább erősítette, hogy a Kormány döntésének megfelelően a jelenlegi három alszámlán (szálláshely, vendéglátás, szabadidő) lévő összegek között április 25-től az év végéig szabad lett az átjárhatóság.

A SZÉP kártya elfogadás integrált lehetőségének biztosítása a HORINFO informatikai rendszer több modulját, alkalmazását is érintette, ezért a több mint 720 ezer regisztrált horgász adatainak, pénzének kezelését az adatvédelmi elvárásoknak megfelelően, teljes biztonsággal kellett megterveznünk. 2021-ben első lépcsőben a korábban már SZÉP kártyaelfogadási szerződéssel rendelkező, offline forgalmazó horgászszervezetek és horgászboltok tudták ezen fizetési módot támogatni, a rendszer indításától kezdődően. A második ütemben április 16-án sikerült a K&H, mint elsődleges pénzügyi szolgáltatónk SZÉP kártyáját biztonságos módon integrálni, melyhez 2021. május 7-től tudtuk biztosítani a mindhárom alszámláról történő fizetés lehetőségét is. A tárgyi fejlesztéseket lezárva mostanra sikerült elérnünk, hogy mától valamennyi horgászjegy valamennyi SZÉP kártyáról megvásárolható legyen online módon is a horgaszjegy.hu oldalon.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ha a kiválasztott területi vagy kiegészítő horgászjegy SZÉP-kártyával került kifizetésre, az a későbbiekben nem sztornózható és nem érvényteleníthető, így a vásárlásnál fokozott gondossággal célszerű eljárni.

A MOHOSZ tulajdonában lévő Horgászjegy Kft. régi alkalmazásával 2020-ban tavaly közel 100 millió forint értékben, mintegy 13,5 ezer horgászjegy került SZÉP kártyával megvásárlásra. Összevetésként, a HORINFO területi jegy modulja 2021-ben a mai napig több, mint 220 ezer horgászjegyet forgalmazott, melyek  összértéke 3 878 millió forint. Hamarosan, 2021. július 1-től újabb vizek és jegytípusok is bekapcsolódnak az online értékesítésbe, így tovább bővül majd a lehetőség mindenki számára, hogy a nyári főidényben, a horgászturizmust is támogatva akár otthonról vásárolhassa meg az által választott fizetési móddal horgászjegyét a kedvenc vizére. Jelenleg 295 vízterület, és vízterület csoport több, mint 1 856 jegytípusa áll online vásárlásra rendelkezésre, köztük valamennyi jelentős állami tulajdonú vízterület, így a Balaton, a Tisza-tó, valamint a Duna és a Tisza, továbbá a Körösök vízrendszere jegyei is. A munka azonban nem áll meg, mert megkezdtük a HORINFO vízterületi- és jegykereső moduljának felhasználóbarát továbbfejlesztését, hogy tovább egyszerűsítsük a keresési és kiválasztási folyamatot.

A horgászszövetség szeretné megköszönni azon horgászok türelmét, akik ha kényszerűen is, de türelemmel vártak a régi-új vásárlási lehetőség beindítására. Így azok számára, akik SZÉP kártyával vásároltak, vagy vásárolnak 2021-ben online módon területi horgászjegyet, nyereménysorsolást hirdetünk meg, amely a december 1-ig megvásárolt jegyekre érvényes. Minden horgász minden önálló vásárlása után egy nyerési lehetőséget élvez. A tárgyi sorsolást közjegyző jelenlétében tartjuk majd meg december első felében, ahol vásárlóink éves országos összevont területi jegyeket, Magyar Horgász előfizetéseket, értékes horgászcikkeket és horgászkönyveket nyerhetnek, összesen 1 millió forint értékben. A nyereménysorsolás részleteiről a későbbiekben közösségi felületeinken külön is adunk tájékoztatást.”